Az új szabályok értelmében a villanyórák állását június 1-jétől háromhavonta olvassák le – jelentette be minap a Szerbiai Áramszolgáltató (EDS). Kivételt képeznek a vállalatok, intézmények, gyárak, valamint azok, akiknek okosórájuk van. Számukra az EDS havonta olvassa le a mérőórák állását.
A polgároknak sokáig nem volt világos, ki köteles leolvasni a villanyórák állását. Az EDS bejelentése alapján a polgárok maguk is megtehetik ezt, a mérőóraállást az adott hónap 1-je és 6-a között kell elküldeniük.
Ezt több módon is megtehetik. Az áramszolgáltató nemrégiben megújította a „Prijava stanja brojila” elnevezésű alkalmazást, amelyet eddig mintegy 250 ezer személy töltött le a Google Play szolgáltatásból. Az EDS illetékesei arra ösztönzik a polgárokat, hogy akik még nem tették meg, azok is töltsék le a megújult alkalmazást, amelyen keresztül maguk is bejelenthetik a villanyóra állását. A már korábban is elérhető alkalmazás újításával az volt a cél, hogy egyszerűsítsék az óraállások bejelentését a felhasználók számára.
Május 1-jétől a mérőeszköz azonosítószámának bevitele mellett elegendő egy fényképet csatolni a villanyórán leolvasott állásról, amely elkészíthető az okostelefonnal. Az alkalmazás letöltése után be kell vinni a tulajdonos nevét, az órán pedig a vesszőig terjedő kilowattóra számait kell rögzíteni, a vessző utániakat már nem. A rendszer a leolvasás dátumát is kéri a felhasználótól, valamint a villanyóra állásáról készített fénykép feltöltését. Kiemelték, hogy a fotón ugyanannak az állásnak kell szerepelnie, amelyet a felhasználó feltüntetett a rendszerben. A mérőóra azonosítószáma, amely a pontos beazonosítást szolgálja, leolvasható egy villanyóraszámláról. Mindehhez kell természetesen egy kis türelem is, mert sok számot kell egymás után, pontosan beírni, de az alkalmazás megőrzi az alapadatokat, ezért ezzel a későbbiekben már nem kell bajlódnunk. A tulajdonos nevének beírásakor szerb karaktereket kell használni, ezek előkeresésével és beállításával is eltelhet egy kis idő, ha eddig csak magyar vagy angol betűjeleket használtunk a maroktelefonunkon.
A polgárok minderről részletes tájékoztatást kaphatnak az EDS weboldalán és a YouTube-csatornán.
A digitális technológiák bevezetésével a szolgáltató szeretett volna közelebb kerülni a felhasználóihoz, akik most már közvetlenül elmondhatják gondjaikat vagy javaslatokat tehetnek az áramszolgáltatónak. Az alkalmazás lehetőséget ad arra is, hogy a felhasználók többet megtudjanak az EDS üzleteléséről, valamint értesülhetnek az áramszünetekről is.
Természetesen az áramszolgáltató is tisztában van azzal, hogy nem mindenki jártas a digitális világban vagy rendelkezik android okostelefonnal. A polgárok ezért a villanyóra állását az EDS honlapján keresztül is bejelenthetik, a „Prijava očitanih stanja” menüpont kiválasztásával, továbbá a 0800 360 300-as telefonszámon, illetve személyesen is megtehetik az EDS fiókintézeteiben.
Ha az adott hónap 6-áig nem érkezik meg a villanyóraállás azoktól, akik a digitális lehetőségeket választották, akkor a szolgáltató végzi el az óra leolvasását háromhavonta. A számlák azonban továbbra is havonta érkeznek. Két leolvasás között, amennyiben a fogyasztó nem jelenti be a villanyóra állását, az illetékesek a polgárok korábbi fogyasztását figyelembe véve, szoftver segítségével felbecsülik a mérőóra állását.
Az EDS az ellátónak havonta elküldi az adatokat a leolvasott, elküldött vagy felbecsült villanyáram-fogyasztásról, az EDS alkalmazottai pedig háromhavonta egyszer leolvassák a villanyórát a terepen.

Nyitókép: Egy okostelefonnal lefényképezhető a villanyóraállás (Fotó: Dávid Csilla)