Nemrégiben jelent meg a hír, hogy a Vajdasági Múzeum állandó tárlatát a felújítási munkálatok miatt ideiglenesen és meghatározatlan időre bezárják. Ez az állandó tárlat, amely 1990-ben nyílt meg, 1974-ben készült, hiszen az addig a péterváradi erődben lévő központi múzeumi intézmény abban az évben kapta meg az egykori igazságügyi palotának a jelentős részét, és 6424 négyzetméternyi összterületen kezdett el munkálkodni az 1700 négyzetméterre kiterjedő, állandó tárlatának kialakításán. Összetett múzeumi intézményként az 1990-es előírások alapján köteles volt állandó tárlatot nyitni, elsősorban azzal a céllal, hogy összegyűjtse, feldolgozza és kiállítsa a Vajdaságban feltárt anyagi kultúra régészeti, történelmi, néprajzi, művészeti és természeti emlékeit. Az akkor közzétett adatok alapján a Vajdasági Múzeum gyűjteményeiben kb. 100.000 tárgyat jegyeztek. Ebből nyílt meg az állandó tárlat.
A bíróságként és börtönként szolgáló épület tervrajzát Wagner Gyula, Magyarország legismertebb, mondhatnánk, hogy abban a korban a legfelkapottabb törvényszéki épületek és börtönök tervezője készítette el. A Wagner Gyula építette törvényszéki és börtönépületek a mai építészeti szakma véleménye szerint úgy lettek megtervezve, hogy azok – így az újvidéki is – meghatárózó elemeivé váltak az akkor kialakuló városképnek. Legtöbbjüket a városok képeslapjai is megörökítették. Épületei az egykori Magyarország területén többnyire megőrizték eredeti funkciójukat, de többet múzeumi épületnek alakítottak át, és azok akként szolgálnak ma is.
Az újvidéki bírósági szervek számára külön megtervezett épület sorsa nem mondható egyszerűnek. Az épület körül több éven keresztül folytak a viták arról, hogy hol is építsék fel ezt, az Újvidék városa számára oly fontos igazságügyi központot, ahol nemcsak a bíróság és a börtön, hanem például a kataszter is helyet kapott volna. A város az igazságügyi palotának a sétatéren lévő helyet találta a legjobbnak. Az egykori Angol királynőhöz címzett fogadó helyén, feltöltéssel kapott építkezési telket jelölte ki és engedte át a törvényszéki palota számára, a kincstár pedig elfogadta a város által kijelölt helyet, még akkor is, ha a vizenyős talaj és a feltöltés az alapozási munkálatokat 40.000 forinttal megdrágította.
Katonai szempontból az is problémát okozott, hogy a város által kijelölt hely a péterváradi vár lőterében volt, de mivel a 19. század végére a vár hadászati jelentősége teljesen megszűnt, az illetékes minisztériumok engedélyezték az építkezést és biztosították az arra szükséges anyagiakat is. Az újvidéki városatyák és a közvélemény is szinte állandóan elzárkózott attól a gondolattól, hogy az ingyenes telek biztosításán kívül bármilyen pénzösszeggel támogassa az épület elkészülését, gondolván és mondván, hogy elsősorban állami, nem pedig helyi érdekről van szó. Így nem kell csodálkozni azon, hogy az újvidékiek néha ironizáltak az építkezéssel kapcsolatosan felvetődő különböző, legtöbbször adminisztratív problémákkal.
A nagy huzavonával felépült bírósági és börtönépület valóban monumentális lett az egykori újvidéki sétányon eklektikus stílusával, amelynek tekintélyes külsejét neoreneszánsz részletek is gazdagítják. Idővel valóban Újvidék városképének egyik meghatározó motívumává vált. Eredeti rendeltetését a XX. század második felében változtatták meg, 1974-ben, amikor múzeumépületnek látták elő. Ahhoz, hogy múzeum legyen, két rekonstrukción kellett átesnie. Az elsőre 1976-ban, a másodikra 1986-ban került sor, és a múzeum egyik fő célja, az állandó tárlat, elkészülhetett.
Minden múzeumnak – anyagának és gyűjteményeinek gazdagításán, feldolgozásán és prezentálásán kívül – az állandó tárlat megteremtése a fő, egyben törvényben előírt célja is. Felvetődik tehát az a kérdés, hogy a Vajdasági Múzeum központi épületének felújítása, a meglévő tárlat koncepciójának a változtatását is jelenti-e egyben? Vajon a megújuló, tiszteletet és tekintélyt parancsoló műemlék épületbe tervezett állandó tárlat Vajdaság gazdag történelmének melyik arcát mutatja majd nekünk a jövőben?
