Ahogyan arról már írtunk is, nagy éljenzés kísérte a bejelentést, miszerint a palicsi filmfesztiválon, a nemzetközi összetételű, filmkritikusokból álló FIPRESCI díját Holtai Gábor debütáló nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon kapta meg. A film egy nőről szól, akit elrabol egy család, és azt akarják neki bemagyarázni, hogy mindig is a család tagja volt, csak elcsatangolt és megfeledkezett róla.
A zsűri nem fukarkodott a dicsértekkel, épp ellenkezőleg, nem győzte dicsérni a filmet. Kiemelték, hogy habár sötét témájú és hangulatú, mégis üdítően hat. Egyszerre nyomasztó és félelmetes, ugyanakkor szellemes. Többrétegű és igen precíz munka. Elmond egy történetet, amin keresztül tágabb értelembe vett problémát taglal és metaforákon keresztül erős társadalomkritikát fogalmaz meg. A palicsi filmfesztiválon Holtai Gábor rendezővel beszélgettünk.
Miért döntöttél a thriller mellett?
– Amikor Veres Attila forgatókönyvíróval a történetet kitaláltuk, még nem döntöttünk a műfajról. Majd 2020/2021-ben, ezzel párhuzamosan jött a helyzet, hogy szerettünk volna támogatáshoz is jutni. Magyarországon ún. egyablakos finanszírozási rendszer működött, és tisztában voltunk vele, hogy egy éles társadalmi kritikát megfogalmazó film valószínűleg nem fog átmenni. Akkor kitaláltuk azt, hogy a számunkra fontos témát, ami érdekel bennünket, a thriller műfajba ágyazzuk, egy elrablás történetbe. A támogatáshoz pedig úgy próbálunk hozzájutni, hogy csak a thriller részét emeljük ki. Azt mondjuk elrabolnak egy nőt, aki megpróbál kiszabadulni, és csak ennyiről van szó. Talán mondanom sem kell, hogy lebuktunk. A történetünk viszont megmaradt, és amikor elkezdtük a forgatást, összeállítani a jeleneteket, egyre tisztábbá vált, hogy ez egy elég súlyos, és sötét hangulatú film lesz. Amikor Kovács Éva Vica vágóval és Veres Attilával megnéztük a nyers vágatot, úgy gondoltunk nem aggattunk rá műfaji címkét, de szinte biztosak voltunk benne, hogy a nézők és a kritikusok thrillernek vagy pszichológiai thrillernek azonosítják be, és ezzel semmi bajunk sincs.
A thrillert ráadásul nem is könnyű definiálni, mostanság pedig egyre inkább összefolynak a műfajok. Te ezt hogyan látod?
– Felsorolhatunk olyan műfaji elemeket, amik együttesen thrillert adnak ki. A műfajok azonban valóban egyre inkább összeolvadnak. Pontosabban a filmalkotók mind jobban olyan döntéseket hoznak, hogy a történeteikbe több műfaji elemet is egybeágyaznak, és ezért kezd úgymond felhígulni ez a fajta definíció. Szerintem a horrora is igaz, hogy erősen elkezdett megjelenni a szerzői kézjegy a filmalkotásokon, és ez a szerzőiség az egyik legerősebb hatóerő, ami felhígítja a klasszikusnak vett műfaji elemeket és kitágítja határokat.
Törekedsz-e arra, hogy a filmjeiden felismerhető legyen a kifejezésmódod?
– Nincs tudatos stílusformálás a fejemben. Nem egy erős stilisztikai döntés mozgat, amikor filmet készítek. Azt tartom szem előtt, hogy az adott jelenetnek, vagy történetrésznek mi a legjobb mozgóképes megvalósítása. Amikor ezek összeállnak filmmé, akkor kezdek reménykedni, hogy sikerült a legjobb megoldásokat alkalmazni, és összességében fellelhető lesz az a fajta kézjegy-elem, ami rám utal vissza. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy erre nem én ismerek rá, hanem a nézők vagy a kritikusok.
Amikor a filmbeli történettel foglalkoztatok, melyik témába kapaszkodtatok bele először?
– A nagyjátékfilmünket megelőző 2019-es Második kör című rövidfilmünk is már alapvetően az elnyomásról szólt. A gyermekvállalásról egy olyan alternatív Magyarországon, ahol erről is bizottság dönt. Miután a kisfilmünk jól sikerült, és lett neki egy viszonylag sikeres körútja, tudtuk azt, hogy még foglalkoznunk kell az ezt érintő témákkal. Ami engem illet, 1985-ben születtem, és az egyik alap életérzésem a felnőtté válásom során azt volt, hogy Magyarországon nem jól működik a demokrácia. Hiába kísérelünk meg magasabb minőségű életet teremteni magunknak, folyamatosan úgy tűnik, mintha visszaesnénk azokhoz a viselkedési formákhoz, amik a korábbi rendszerváltás előtt beidegződtek az emberekben. Ezt nagy problémának tartom, és amikor még a nagyjátékfilmet készítettük, akkor is azt éreztük, hogy spirálozunk visszafelé, és ezzel kezdeni kell valamit.
Milyen az együttműködésetek Veres Attilával?
– Több mint tíz éve dolgozunk együtt, és hasonlóan gondolkodunk a történetekről. Ő íróként is ismert, kozmikus horror témájú könyveket ír, és hiszek abban, hogy azt a fajta történetmesélést és hangnemet, amit képvisel, nagyon jól lehet vászonra alkalmazni. Reményeim szerint a jövőben is együtt alkotunk Veres Attilával, azon a kortárs thriller-horror vonalon haladva, amit jelen pillanatban mindketten képviselünk.
Mivel folytatjátok a közös munkát?
– Szerencsések vagyunk, mert sikeres a filmünk. Ahogyan pedig a mondás tartja, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Most úgy érezzük a mi vasunk izzik, ezért igyekszünk ütni, amennyire csak tudjuk. Két projektet is fejlesztünk. A fő projekt Veres Attila Éjféli iskolák novelláskötetéből a Közöttetek című novellájának az adaptációja.
A zsűri a film szereplőgárdáját is dicsérete. Hadd emeljük ki, hogy Molnár Áron, az egyik főszereplő, újvidéki születésű. Hogyan alakult ki ez a felállás?
– A Második körben is Lovas Rozi és Molnár Áron játszott. A közös munka pedig annyira jó volt, hogy Veres Attilával biztosak voltunk abban, hogy őket kérjük fel. Elküldtük nekik a forgatókönyvet, azután várni kellett még négy évet, de továbbra is rájuk gondoltunk, valamint Znamenák Istvánra, aki szintén játszott a rövidfilmünkben.
Hogyan sikerül a filmet eljuttatni a nézőkhöz?
– A filmünknek érdekes az útja. Először is nem számítottunk rá, hogy a magyar forgalmazása ilyen jó eredményeket hoz. Nem igazán volt pénzünk marketingre, nem tudtuk túlkiabálni a miénkkel párhuzamosan megjelenő filmek hangját. Lényegében Lovas Rozi és Molnár Áron internetes felületein adtuk hírül. Bevallom őszintén, arra számítottam, hogy elérünk néhány emberhez, és ez olyan lesz, mint egy buborék, ami miután kipukkan, nincs tovább, mert nem tudjuk tovább reklámozni a filmet. Csakhogy mire ez megtörtént, annyian megnézték, hogy már nem is kellett reklámozni. Szinte szájról szájra terjedt, hogy ezt a filmet érdemes megnézni. Ez persze szerencse volt, és nem egy modell, amit érdemes követni. Jól sikerült a film, szerették az emberek, és beszéltek róla. Jó időben, jó témát megragadva szólaltunk meg. Ami a nemzetközi forgalmazást illeti, tavaly februárban a Berlinale filmfesztivállal párhuzamosan futó European Film Market nevű filmpiacon kínáltuk a még nem teljesen kész filmünket, hogy érdekel-e valakit. Ott is szerencsével jártunk, mert már az elején a Celluloid Dreams francia világszintű cég jelentkezett, hogy forgalmazásra megvásárolja. Ez hatalmas dolog volt, mert ez egy menő vállalat, negyven éve vannak piacon és először vettek magyar filmet. Így a nemzetközi forgalmazásunkkal azóta ők foglalkoznak. Emiatt is történt meg, hogy egy magyar film, amely magyar közönségnek készült, nem Magyarországon lett először bemutatva, hanem Brazíliában. Ezt elég viccesnek tartom. A hazaival ellentétben viszont, a nemzetközi forgalmazásra ez egy megfontolandó modell lehet. Ugyanakkor a mi esetünkben segített az, hogy zsánerfilmről van szó. A szerzői filmekkel más a helyzet, ha mögéjük is áll valamely cég, nagyon fontos az, hogy milyen fesztiválokon szerepel, és milyen díjakat kap. A szerzői filmekre kíváncsi közönség méretéhez képest viszonylag sok a szerzői film, ezért erős a verseny.
Nyitókép: Holtai Gábor a palicsi filmfesztiválon/fotó: Lukács Melinda
