2024. október 8., kedd

Kínai Sólymok a szerbiai vasutakon

Megkezdődtek az Újvidék–Szabadka gyorsvasút statikus próbái

Az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium is nagyban hozzájárult a kormány első 100 napjának sikereihez – szögezte le Goran Vesić tárcavezető. Értékelése szerint az eltelt több mint három hónapban befejezett, illetve elkezdett projektumok legfontosabbika a 153 millió euróra taksált niši kerülőút építése, amivel a város polgárainak régi álma teljesedik be, mert tehermentesíti a település központját.

Vesić emlékeztetett, hogy július végén üzembe helyezték a niši Konstantin Veliki nemzetközi repülőtér új, másfél millió utas kapacitású terminálját, melybe 33 millió eurót fektettek. A reptéren sok munka van még hátra, de máris rendelkezik mindazzal, ami más légikikötőkben megvan, és ugyanolyan kényelmes lesz, mint a belgrádi Nikola Tesla repülőtér – mondta Vesić. Az Air Serbia teljesítményére különösen büszke. Elmondta, már május elején kiszolgálták az egymilliomodik utast, öt százalékkal növekedett az Air Serbia gépeivel utazók száma. Bővítették a flottát, májusban, illetve júniusban megérkezett a kilencedik és tizedik repülőgép, szeptembertől az egyik új repülő Kína felé közlekedik.

Májusban megérkezett a Kínától vásárolt öt új vonat közül az első Soko, amely most Csehországban van homologáción, az Európai Unió szabványai szerint certifikálják, és a tervek szerint körülbelül egy év múlva visszatér Szerbiába, ugyanakkor lassan a többi négy is megérkezik. Az öt vonat 54 millió euróba került, és a Belgrád–Szabadka, később a Belgrád–Budapest vonalon fog közlekedni.

A befejezett projektumok közül a miniszter az újvidék–szabadkai gyorsvasutat tekinti a legfontosabbnak, ugyanis, mint mondta, szerkezetileg voltaképpen már készen van, augusztus 1-jén megkezdődtek a statikus próbák, majd a dinamikus próbák következnek, október derekától pedig indul a tesztelés. A vasútállomások építése novemberig tart, az újvidéki pályaudvar rekonstrukciója kész. A kormány első 100 napjának idején kezdődtek meg a munkálatok a Belgrád–Niš vasútvonalon, és már elkészültek a pancsova-szabadkai, valamint a verbász–zombori vasút felújításának tervei. A szóban forgó bő három hónapos időszakban befejezték a Đerdap 2 vízerőműhöz tartozó zsilip felújítását, a projektum értéke 31,5 millió euró, és 25 százalékkal növeli a dunai hajózási kapacitást.

Az elvégzettek áttekintésében Vesić arról is szólt, hogy megkezdődött a Tiszta Szerbia program második szakasza. Kilenc új helyszínen építik a szennyvízelvezető hálózatot, a projektum értéke 216 millió euró, amiből összesen 51.000 háztartás kapcsolódhat rá a csatornahálózatra. Az első fázisban elvégzettekkel együtt összesen 250.000 lakos számára oldják meg a háztartási szennyvíz elvezetését.

A felmerülő nehézségek kapcsán Vesić azt mondta, legfontosabb a munkálatok tervezett ütemének megtartása. Egyes építőhelyeken különösen sok probléma adódik, másutt a tervezettnél gyorsabban halad a munka, mint például a dunai korridoron, ahol az év végéig az előirányzott 30 helyett majdnem 40 kilométert fognak befejezni. Szintén még az idén elkészül a Šabac és  Loznica közötti 54 kilométeres útszakasz. Erre az évre a legfontosabb azt elérni, mondta, hogy 160 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat megépítsenek, 2026-ra pedig összesen majdnem 480 kilométer befejezése van tervben.

Nyitókép: Kínától öt új vonatot vásárolt az ország (Fotó: Dávid Csilla)