2024. május 18., szombat

Veszteségből veszteségbe

Belgrádban még a városi temetkezési közvállalat is veszteséggel működik, 2023-ban 26 millió dináros hiánya volt, ami ellenkezik a józan ész logikájával. Erre az utóbbi 15 évben nem volt példa. A fővárosi költségvetés rossz állapotban van – jelentette ki a Vreme közéleti hetilapnak Nikola Jovanović, a Helyi Önkormányzati Központ (CLS) alapítója. Mint mondta, a CLS szerint a kommunális közvállalatokat a fővárosban és az egész országban függetleníteni kell a politikai pártoktól, ez lenne az első lépések egyike az egészségesebb közigazgatás és közpénzügyek érdekében.

A Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség (APR) adatai szerint a belgrádi közlekedési vállalat, amely eddig élen járt a veszteségek tekintetében, tavaly 879 millió dinárra faragta le az egy évvel korábbi, 4,9 milliárdos hiányát, de a fővárosban még így is a legnagyobb deficittel működő közvállalat. Nagy hiányt mutatott ki tavaly a Parking servis is: Az át nem utalt nyereség miatt 165 millió dinárral tartozik a városnak. Sok más hasonló példa van még, a városi közvállalatok vagy veszteségesek, vagy a törvényi kötelezettségük ellenére nem fizetik be a városi kasszába a nyereséget, vagy kölcsönt kérnek, hogy fedezni tudják a működési költségeket. A városi köztisztasági vállallat például 2016-tól 2018-ig, majd pedig 2021-ben sem fizetett be nyereségéből a belgrádi költségvetésbe, figyelmeztetett Jovanović