2024. május 10., péntek

Érintésmentes áthaladás a fizetőkapukon

Egyre több országban lehet majd autópályadíjat fizetni hazai TAG-készülékkel

A következő hónapokban a Szerbiában vásárolt TAG-készülékekkel öt külföldi országban, Észak-Macedónia és Albánia mellett immár Montenegróban, Horvátországban és Görögországban is tudnak  fizetni az autópályák használatáért az utazók – válaszolták a Blic Biznis portál érdeklődésére a Szerbiai Utak Közvállalat illetékesei. Hozzátették: az elektronikus útidíjrendszer (ENP) működéséhez szükséges készüléket június 1-jétől az mts és a MTEL, vagyis a hazai távközlési szolgáltatók üzlethelyiségeiben is meg lehet venni. 

Szerbiában az autópályadíjak elektronikus fizetési lehetőségét a kétkapus megfizettetés korszerűsítésével párhuzamosan vezette be az utak fenntartásáért és kezeléséért felelős közvállalat. „Az ENP-rendszer rendkívül hatékonynak bizonyult: jelenleg csaknem 50 ezer aktív TAG-készüléket tartunk nyilván” – nyilatkozták az illetékesek nemrégiben az Euronews Szerbia hírportálnak. Hozzátették: a TAG-készülékkel rendelkező járművek gyorsabban haladnak át a fizetőkapukon, a megfizettetés ugyanis kontaktmentesen és automatikusan történik. 

HOGYAN MŰKÖDIK AZ ENP?

A fizetési rendszer problémamentes működéséhez a TAG-készüléket a jármű szélvédőjének belső felére kell felszerelni. A fizetőkapuhoz érve azt a sávot kell választania a sofőrnek, amelyen az ENP jelzést látja: legfeljebb óránkénti 40 kilométeres sebességre kell lassítania ahhoz, hogy a kapuknál felszerelt vevők érzékeljék a TAG-készüléket a járművekben. A sofőrnek legkevesebb 10 méteres távolságot kell tartania az előtte haladó járműtől, és meg kell várnia, hogy az őt megelőző jármű után leengedje a rendszer a sorompót. A fizetőkapukon levő antennák rögzítik az „érkező” jelet, és automatikusan „leszámlázzák” a megtett távra vonatkozó útdíjat. 

Mára már több fizetési mód közül is választhat, aki TAG-készüléket vásárol. Amennyiben a prepaid fizetési mód mellett dönt, az áthaladáskor az előre befizetett összegekből vonja le a rendszer az autópályán megtett távolság alapján kiszámolt útdíjat. A postpaid fizetési mód viszont lehetővé teszi azt, hogy az erre szerződötteknek a TAG-készülékek csak bejegyezzék az átahaladásokkor rögzített adatokat, amelyek alapján a szolgáltató havonta kiszámlázza az útdíjakat. A legelterjettebb azonban az a két évvel ezelőtt érvényesített lehetőség, amelyet TOLL4ALL elnevezéssel kínált fel a Szerbiai Utak Közvállalat. Ezáltal ugyanis biztosította, hogy a készülékeket a felhasználók összekapcsolják a bankkártyáikkal, és így a rendszer az áthaladás pillanatában közvetlenül a megadott banszámláról vonja le az autópályadíjat. 

Amennyiben a sofőr rendelkezik elektromos fizetési lehetőséggel, de valamilyen oknál fogva mégis  készpénzzel fizetne, a TAG-készüléket ne vigye magával – javasolják a szakemberek. Hozzáteszik: amennyiben a járműben van a készülék, a fizetőkapuk rendszere automatikusan levonja az útdíjat a megadott bankszámláról. 

SZERBIAI KÉSZÜLÉKKEL A RÉGIÓBAN

Tavaly július 1-jétől Szerbián kívül már Észak-Macedóniában és Albániában is zökkenőmentesen át lehetett haladni a fizetőkapukon a TAG-készülékkel. A Nyitott Balkán keretében nemrégiben együttműködési megállapodást írtak alá Bosznia-Hercegovinával is arról, hogy a két ország egységesíti az elektronikus útdíjrendszerét. A közeljövőben hasonló megállapodás születik Montenegróval, Horvátországgal és Görögországgal is. A bejelentések szerint Montenegróban április 15-től használhatják az utazók a TAG-készülékeket, a horvát autópályák fizetőkapui május 15-től nyílnak meg elektronikus fizetéssel, júniustól viszont összhangba hozzák a szerbiai és a görög autópályák fizetőrendszereit is. 

Az érdekeltek a TAG-készülékeket a Szerbiai Utak Közvállalat üzlethelyiségeiben, az általa felhatalmazott értékesítőknél, illetve a Szerbiai Posta 900 kirendeltségében vásárolhatják meg, 2022 dináros áron. Június 1-jétől azonban az mts üzethelyiségeiben, illetve a www.mts.rs portálon keresztül is megrendelhetik a lakosok. Emellett a szolgáltató biztosította a TAG-készülékek eladását az MTEL eladóhelyiségeiben Németországban, Ausztriában és Svájcban is – értesítették a közvéleményt a közvállalat illetékesei. Kiemelték: ha a már aktív készülékeiket szeretnék használni a tulajdonosok a régió országaiban, akkor kérni kell átállításukat az említett értékesítési helyeken. 

Nyitókép: Szerbiában csaknem 50 ezer bejegyzett TAG-készüléket tartanak nyilván (Fotó: Ótos András)