2024. május 9., csütörtök

Nem emelik az áram és a gáz árát

Az idén nem drágul sem a villanyáram, sem a földgáz, és nem igaz, hogy a választások vagy az enyhe tél miatt lesz így – szögezte le legújabb Instagram-bejegyzésében Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter.

– Tavaly november eleje óta – amikor a Nemzetközi Valutaalap lezárta a most érvényes készenléti hitelmegállapodás második felülvizsgálatát – már többször is közöltük, hogy 2024-re nem tervezünk drágításokat. A villanyáramot illetően az idén a Szerbiai Villanygazdaság átszervezésére összpontosítunk, de nincs szó az áremelésről. Ugyanez érvényes a földgázra is. Felvetődött ugyan a kérdés, hogy a Bulgária által tervezett tranzitdíj hogyan hat majd nálunk a gáz árára, de annak bevezetéséből nem lett semmi, ezek szerint semmi okunk drágításról beszélni. „Az árak tehát maradnak a lagalacsonyabbak között Európában” – írta a miniszter asszony. 

Nyitókép: Ótos András felvétele