2024. május 9., csütörtök

Kifizetődő az áramtakarékosság

A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) 20–40 százalékos engedményt számolt el azoknak a háztartásoknak, melyek tavaly novemberben takarékoskodtak az árammal. A háztartások 20,1 százaléka jogosult a legnagyobb arányú kedvezményre, ugyanis több mint 30 százalékkal kevesebbet fogyasztottak, mint az előző két év azonos hónapjában – közölte honlapján az EPS.

Novemberben a legsikeresebben Belgrád, Újvidék, Šabac, Valjevo, Loznica, Niš, Smederevo és Kragujevac lakossága spórolt, de szinte minden második háztartás megtakarított valamennyit. Az EPS kimutatása szerint 1,63 millió háztartás legkevesebb 5 százalékos megtakarítást ért el. Az aktív fogyasztóként számontartott 3,34 millió háztartás 48,8 százaléka jogosult a novemberi villanyszámla csökkentésére, ebből 4,2 százalék 35 százalékos engedményt kapott, mert 25–30 százalékkal kevesebb áramot fogyasztott. A háztartások 5,2 százaléka 20–25 százalék áramot megtakarított, 6 százaléka 15–20 százalékkal, 13,3 százaléka pedig 5–15 százalékkal csökkentette fogyasztását. Utóbbi csoport ezzel 20 százalékos kedvezményre jogosult.

Az EPS arra is emlékeztet, hogy további 5 százalékos engedményben részesültek azok, akik legkevesebb 5 százalékkal több olcsó áramot fogyasztottak, mint 2022 novemberében. Ezt a kedvezményt 420.315 fogyasztó, vagyis a mérőhelyek 13 százaléka valósította meg.

Nyitókép: Dávid Csilla illusztrációja