2024. május 9., csütörtök

Már januárban kérhetők az üdülési utalványok

Duplájára növelték az értéküket

Rendeletet hozott a kormány 100.000 darab üdülési utalvány kibocsátásáról 2024-re. A kuponok értékét megduplázták, tehát az eddigi 5000 dinárról 10.000-re növelték – közölte a Turisztikai és Ifjúságügyi Minisztérium.

Jelentkezni 2024. január 15-étől lehet az ország összes postahivatalában.

Az állami támogatású nyaralás lehetőségével élhetnek a nyugdíjasok, munkanélküliek, ápolási segélyre jogosultak, hadirokkantak, továbbá az agrárgazdaságok tulajdonosai, az egyetemisták, a 65 évesnél idősebb, de nyugdíj nélküli személyek, valamint mindazon foglalkoztatottak, akiknek a havi fizetése nem több 80.000 dinárnál (tavaly még 70.000 dinár volt a felső határ).

A Beta hírügynökség információja szerint az érdekelt vendéglátósok már most vasárnaptól, december 31-étől jelentkezhetnek az E-Turista portálon keresztül (www.eturista.gov.rs), a voucherrendszerbe bekapcsolódó vendéglátóipari létesítmények első listáját pedig a Turisztikai és Ifjúságügyi Minisztérium honlapján teszik közzé 2024. január 8-án. A jövőre kiosztásra kerülő üdülési utalványok felhasználásának végső határideje 2024. november 20-a.

Nyitókép: A kép a nyugat-szerbiai Zlatar hegységben készült (Fotó: Ótos András)