2024. május 11., szombat

Lassult az infláció

Továbbra is magasak az élelmiszerárak

Az Ipsos kutatócég felmérésének eredményei alapján a pénzügyi szektor képviselői 2024 novemberére 5,7 százalékos évközi inflációra számítanak – közölte a Szerb Nemzeti Bank. Emlékeztetőül: az előző, októberi felmérésben a pénzügyi szektor képviselőinek inflációs várakozása 5,9 százalék volt.

A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint az évközi infláció tovább lassult, és novemberben elérte a nyolc százalékot, ami valamivel elmarad a Szerb Nemzeti Bank várakozásától. A központi pénzintézet megállapította, hogy a korábbi hónapokhoz hasonlóan az infláció lassulásához nagyban hozzájárult az élelmiszerárak emelkedésének mérséklődése, ami még mindig magas. Szakértők szerint ha az élelmiszerárakat összehasonlítjuk a 10 évvel ezelőttiekkel, láthatjuk, hogy milyen mértékben emelkedtek. Novemberben a havi infláció 0,5 százalékos volt, októberben pedig 0,3 százalékos. A növekedéshez hozzájárult a villanyáram és a földgáz drágulása.

Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára már második hónapja nem járul hozzá az inflációhoz, mivel a feldolgozott élelmiszerek 0,3 százalékos drágulása semlegesíti a nem feldolgozott élelmiszerek árának csökkenését.

Novemberben a hús 10,3 százalékkal, a tej, a sajt és a tojás 5,7 százalékkal drágult, a halászati és mezőgazdasági termékek pedig 30,8 százalékkal olcsóbbak az előző év azonos időszakához képest. Novemberben nyolcszázalékos volt az infláció, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékponttal csökkent. A Köztársasági Statisztikai Intézet közölte, hogy a fogyasztói árak novemberben az előző év azonos hónapjához képest 8 százalékkal, 2022 decemberéhez képest pedig átlagban 7,5 százalékkal emelkedtek. Havi szinten a fogyasztási cikkek ára és a szolgáltatások díja 0,5 százalékkal magasabb októberhez képest. Az élelmiszerek ára 9,1 százalékkal emelkedett az elmúlt évben. Az étolaj ára 1,6 százalékkal alacsonyabb 2022 novemberéhez képest, a hús 10,3, a tej, a sajt és a tojás ára pedig 5,7 százalékkal magasabb. 

Az energiahordozók ára is emelkedett, így a villanyáram 23,2 százalékkal, a földgáz 31,3, a távfűtés  díja 16,7 százalékkal magasabb. A lakhatási költségek 3,1 százalékkal növekedtek, a ruházati cikkek 1,2 százalékkal, a szeszes italok és dohányáruk 1 százalékkal drágultak, az élelmiszer és üdítőitalok ára pedig 0,1 százalékkal emelkedett. Az éttermek és szállodák szolgáltatásai 1,1, az egészségügyi szolgáltatások 0,9, az oktatással kapcsolatos szolgáltatások díja 0,4, a rekreációval és kultúrával kapcsolatosak pedig 0,2 százalékkal növekedtek. Árcsökkenést a közlekedésben jegyeztek, 1,4 százalékosat, a lakáskarbantartás, területén 0,4, a kommunikáció területén pedig 0,2 százalékosat. Az egyéb termékek és szolgáltatások díja nem sokat változott. Novemberben 30,8 százalékkal olcsóbbak lettek a mezőgazdasági és halászati termékek a 2022. év azonos hónapjához képest.
 

Nyitókép: Ótos András felvétele