2024. május 12., vasárnap

A digitális világ felé

A készpénzmentes társadalom még várhat magára

A technológia fejlődése lehetővé tette az online banki szolgáltatások elterjedését. Egyre több polgár  intézi digitális platformokon keresztül pénzügyeit, hiszen néhány kattintással hozzáférhet számláihoz, pénzt utalhat át. Szakértők szerint az online bankolás jövője ígéretes, mivel ezen technológiák elfogadása folyamatosan növekszik.

Vladimir Vasić pénzügyi tanácsadó a Prva Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Szerbiában a pandémia előtt 1,2 millió személy használt banki mobilalkalmazást, jelenleg pedig számuk meghaladja a 3 milliót.

– A digitális bankolás mindenképpen hasznos a gazdaság szempontjából, mivel a polgárok a nap 24 órájában intézhetik pénzügyeiket. Nem kell elmenni a bankba, és várakozással tölteni az időt. Figyelembe kell venni azonban azokat a polgárokat is, akik nem fogadják el a digitális technológiákat. Ha kijelentenénk, hogy holnaptól nincs készpénz, az gondot okozna a lakosság egy részének, tehát fontos a fokozatosság – fogalmazott Vasić.

A Szerb Nemzeti Bank is közölte, hogy nem lehet intézkedéssel rákényszeríteni az embereket a készpénzmentes fizetésre, mindig kell adni választási lehetőséget.

A Junior Research tanulmánya szerint a világ lakosságának több mint a fele használja majd a digitális banki szolgáltatást 2026-ban, tehát 4,2 milliárd ember fér majd hozzá. A világ legnagyobb digitális banki piacává Kína növi ki magát. A kutatás ezt a járvány idején végrehajtott digitális átalakítással magyarázza, amit olyan mértékben gyorsított fel a koronavírus-járvány, hogy pár hét leforgás alatt egy évtizedes fejlődés következett be.

A készpénz azonban nem akar eltűnni a mindennapokból. A megtakarítások területén még mindig fontos a jelentősége, annak ellenére, hogy egyre többen vásárolnak kártyával. A készpénzmentes fizetés egyre több országban népszerű, Európában Svédország jár az élen, itt a kereskedők egyenesen megtagadhatják a készpénz elfogadását. A skandináv országban rendkívül elterjedt a Sewish elnevezésű mobilapplikáció, amely segítségével a polgárok rengeteg kávéházban, boltban és áruházban fizetnek egy egyszerű QR-kód beolvasásával. A legtöbb svéd bank már nem is ad ki készpénzt a fiókjaiból, ha valakinek mégis szüksége van rá, bankautomatából még kivehet. Nem sokan élnek azonban ezzel a lehetőséggel, hiszen a legtöbben kártyát használnak. Finnország igen közel jár ahhoz, hogy készpénzmentes ország legyen, mivel a világon itt az egyik legelterjedtebb az internetes bankolás. A készpénzmentességre való törekvés egyenletlenül halad. Az elektronikus fizetési módok tekintetében Kína jár élen, megelőzve az Egyesült Államokat is. Kínában már a piaci árusok körében is népszerű a QR-kódos fizetés. Ebben nagy szerepet játszik az okostelefonok rohamos elterjedése. Németországban azonban még mindig ragaszkodnak a készpénzhez. 

Szakértők szerint a készpénz sokáig nem tűnik el az életünkből. Úgy vélik, hogy kiszorítaná a fizetési forgalomból azokat, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak vagy egyszerűen járatlanok a digitális világban. Az emberek többsége továbbra is bízik a fizikai megjelenésében. A készpénz teljes körű megszűnése számos tényezőtől függ, a technológiai fejlődéstől, a készpénzhasználati szokásoktól, a jogszabályoktól és a gazdasági körülményektől. A digitális eszközökhöz való hozzáférés vagy az internetlefedettség is befolyásolja ezt a döntést. Így a készpénz eltűnése még évtizedekig is várat magára.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)