2024. május 9., csütörtök

Száz év után ismét láttak pásztorgémet

Tanácskozás a természetvédelmi területek kezeléséről

A Környezetvédelmi Minisztérium szervezésében a múlt héten Szabadkán tartották meg a természetvédelmi területek kezelőinek éves tanácskozását, melynek házigazdája a Vajdaság Erdői Közvállalat és a Palics–Ludas Közvállalat volt. Ez már a 12. ilyen szeminárium volt, és az idén először került rá sor Vajdaság területén. A mintegy 190 résztvevő között a szakminisztérium képviselőin kívül ott voltak a köztársasági és a tartományi természetvédelmi intézet és több civil szervezet küldöttei is, központi témaként pedig ezúttal a védett természeti területek használatáért járó illeték megfizettetése, ill. az ezzel kapcsolatos tevékenység szerepelt.

Kókai Roland, a Vajdaság Erdői Közvállalat igazgatója a szeminárium kapcsán adott sajtónyilatkozatában elmondta, Vajdaságban az erdős területek 67 százaléka valamilyen természetvédelmet élvez. Összesen 88.000 hektárról van szó, ebből 70.000 hektár kezelője az általa irányított közvállalat. 

 – A kezelés nem profitorientált tevékenység, és össze kell hangolni a gazdálkodás többi részével, azaz az erdőhasználattal, az erdőtelepítéssel és -gondozással, a halászattal és vadászattal, csak így tudjuk megvigyázni a több mint 2650 védett növény- és állatfajt. Aktív tevékenységeinknek köszönhetően, mint amilyen a vizes réteknek a levágása és a vízi folyosók kialakítása, az Obedi-lápon 25 év után ismét megjelent a kanalasgém és a feketefejű íbisz, valamint 100 év elteltével ismét láttak pásztorgémet is az északi Dunamelléken. Valószínű, hogy Dél-Bánátban, a dunai folyami szigeteken sem fészkelne és telelne 40 ezer madárfaj, ha mi nem gondoznánk a területet – mondta egyebek között Kókai Roland. Hozzátette, a szabadkai tanácskozás apropója a közjavak haszonbérletéről szóló törvény volt, melyet a Vajdaság Erdői Közvállalat is régóta várt, hiszen az általa védett területeken is kb. 1200 víkendház-tulajdonos felhasználóról tudnak.