2024. május 9., csütörtök

Észszerű fogyasztás, kisebb számla

A november 1-jei, 8 százalékos áramdrágulás ellensúlyozására az energiaügyi miniszter arra emlékeztette a lakosságot, hogy takarékossággal akár a felére is csökkenthető a havi  áramszámla. 

Dubravka Đedović Handanović Újvidéken, a Nemzetközi Energetikai és Befektetési Napok szerdai megnyitója után ismét eszébe juttatta az áramfogyasztóknak, hogy ha az őszi–téli hónapokban az egy-két évvel ezelőtti azonos hónaphoz viszonyítva több mint 5 százalékkal csökkentik a havi fogyasztást, 20–40 százalékos árengedményt kaphatnak, jóval többet, mint a tavalyi fűtési idényben. A tárcavezető hozzáfűzte, a háztartások 5 százalékos kedvezményben részesülnek, ha többnyire az olcsóbb áramot használják. Mindemellett azzal is takarékoskodni lehet, ha a megadott határidőben befizetjük a számlát.

A szegény sorsúak továbbra is külön kedvezményekre számíthatnak. Az eddigi gyakorlattal összhangban az energetikailag veszélyeztetett fogyasztói kategóriába tartozó háztartások akár 50 százalékkal is kevesebbet fizethetnek a villany- és gázfogyasztásért, fűtésért. A megnövelt szociális segélyre jogosultaknak, valamint a 21.766,26 dinárnál alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőknek a fűtési idény végéig 1000 dinárral csökkentik a villanyszámláját.

Nyitókép: Dubravka Đedović Handanović szerdán az Újvidéki Vásáron (Dávid Csilla felvétele)