2024. május 11., szombat

Újabb drágulási hullám előtt

Az alapvető szükségletek, mint az energia és a kommunális szolgáltatások drágulása az utóbbi két évben nagyban kihatottak a polgárok életminőségére.

A hivatalos adatok szerint az infláció idén júliusban és augusztusban mérséklődött, ennek ellenére az ősz folyamán újabb drágulási hullámmal kell szembenéznünk. A szakemberek szerint a kormány inflációellenes intézkedései is azt bizonyítják, hogy a polgárok nehéz gazdasági helyzetben vannak.

Az infláció újabb hulláma egyrészt a kőolaj és a gáz világpiaci értékének növekedése, másrészt pedig a kormány gazdasági intézkedései miatt fog bekövetkezni, magyarázták a szakemberek, írja az Euronews Srbija.

A villanyáram novemberben 8, a földgáz pedig 10 százalékkal fog megdrágulni, a kőolajszármazékokra, a kávéra, a cigarettára és az alkoholra októberben kivetett 8 százalékos jövedéki adóemelés további áremelkedést fog maga után vonni.

A kormány megpróbálta részlegesen könnyíteni a kialakult helyzetet, mégpedig a költségvetés átütemezésével, amellyel megemeli a polgároknak nyújtott támogatásokat, azonban a szakemberek szerint mindez nem lesz elégséges.

Aleksa Dokić, a Belgrádi Gazdasági Egyetem professzora hangsúlyozta, hogy a magas inflációs folyamatok során természetes, hogy a polgárok fizetése is magasabb lesz, ellenkező esetben azonban a lakosság a reális vásárlóerő drasztikus csökkenésével fog szembesülni. A szakember szerint a helyzet olyan, hogy a polgárok továbbra is a vásárlóerő csökkenésével néznek szembe.

 

 

Nyitókép: pixabay.com