2024. május 9., csütörtök

Hetvenöt évesen nyugdíjba?

Az emberek manapság már sokkal egészségesebbek, így a közfogyasztás csökkentése érdekében a nyugdíjkorhatárt akár 75 éves korra is ki lehet tolni – mondta David Frost brit politikus. 

A Daily Mail tudósítása szerint a volt Brexit-ügyi államtitkár felszólította az angol minisztereket, hogy tegyenek konkrét lépéseket a fejlődés felé. A jelenlegi állapotból viszont leggyorsabban úgy lábalhatnak ki, ha csökkentik az adókat és a közfogyasztást: az utóbbi pedig az egészségügy, a nyugdíjak és az előjogok terén a legmagasabb – indokolta álláspontját Frost, majd hangsúlyozta: a nyugdíjkorhatárnak emelkednie kell ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak. A politikus szerint ennek nincs nagy akadálya, hisz az emberek ma már jóval egészségesebbek, mint egykor. 

Az idén márciusban a brit miniszterek elhalasztották az állami nyugdíjra való jogosultság korhatárának növelését, így az Egyesült Királyságban egyelőre továbbra is 66 év a nyugdíjkorhatár.