2024. május 9., csütörtök

Kilenc százalékkal drágul az áram

Megvan a villanygazdaság új árjegyzéke

November 1-től a háztartások mindhárom zónában, a zöldben, a kékben és a pirosban is 9,28 százalékkal többet fizetnek az áramért, tekintet nélkül arra, hogy olcsóbb vagy drágább áramról van-e szó. A villanyáram drágításáról szóló döntést a Szerbiai Villanygazdaság Rt. (EPS) Közgyűlése fogadta el szeptember 26-ai ülésén, majd két nappal később az Energetikai Ügynökség is jóváhagyta. A villanyáramon kívül november 1-jén a földgáz is drágul. A Nemzetközi Valutaalap a Szerbiával kötött legújabb, készenléti hitelszerződés alapján mindkét energiahordozó még egy hasonló arányú – az áram esetében legkevesebb 8, a földgázéban 10 százalékos – drágítását követeli 2024. május 1-től.

A november 1-től érvényes új árjegyzék szerint a zöld zónában (350 kilowattórás fogyasztásig) az olcsóbb áram kilowattórája 2,277 dinár lesz (az eddigi 2,084 helyett), a drágább áramé pedig 9,109 dinár (az eddigi 8,336 helyett).

A kék zónában (350–1600 kilowattórás fogyasztási keretben) az olcsóbb áram 3,416 dinár lesz (a mostani 3,126 helyett), a drágább pedig 13,663 dinár (a mostani 12,504 helyett).

A havi 1600 kWh-nál többet fogyasztó, piros zónába sorolt háztartások számára novembertől az olcsóbb áram 6,831 dinár lesz (az eddigi 6,252 helyett), a drágább pedig 27,3276 dinár (a most érvényes 25,008 helyett).

Egytarifás villanyóra esetében a zöld zónában egy kilowattóra áram 7,970 dinárba kerül (most 7,294), a kék zónában 11,955 (az eddigi 10,941 helyett), a piros zónában pedig 23,911 dinárba (a november 1-ig érvényes 21,882 helyett). 

Nyitókép: Ótos András felvétele