A Földön található 48 legszegényebb sorsú ország közül messze a legtöbb Afrikában van, a fekete kontinensen 33 állam viseli ezt a címet, a maradék 15-ből 14 ázsiai és egy amerikai ország. Több mint ötven évvel ezelőtt Ghana és Dél-Korea fejlettségi szintje megegyezett, ma viszont fél évszázad elteltével óriási a különbség a két állam GDP-je között. Dél-Korea egy főre eső hazai összterméke tavaly elérte a 32 ezer dollárt, viszont Ghánában ez a szám mindössze 1550 dollár volt, és nem is a legszegényebb afrikai országról van szó. Hivatalosan szélsőségesen szegénynek azokat a lakosokat tekinthetjük, akiknek a jövedelme nem haladja meg a napi 1 dollárt. Afrikában a 80-as években 164 millió polgárt tekintettek szélsőségesen szegénynek, de azóta ez a szám csaknem elérte a dupláját, ami jelenleg 310 milliót tesz ki. Ázsiában ez a szám 70 százalékkal csökkent ugyanabban az időszakban.
Csak a gazdagok gazdagodhatnak
A Neue Zürcher Zeitungban egy májusban megjelent elemzés szerint Afrika politikusai, segélyszerzeteinek vezetői előszeretettel magyarázzák a kontinens jelenlegi állapotát a valamikori gyarmati uralom és a tisztességtelen nemzeti kereskedelem következményeként. Csakhogy ezekkel a kijelentéseikkel szemben áll az a tény, hogy az afrikai politikusok nem hagyták el a gyarmati korban születő hagyományokat, továbbra is alkalmazzák a saját hazájukat kizsákmányoló vezetésformát, amivel vagyonokat halmoznak fel. Az afrikai elit a felhalmozott vagyont nem is a saját államában fekteti be, hogy ezzel is segítené a kontinens fejlődését, hanem külföldre viszi a tőkét. Ezek a külföldre menekített pénzek sajnos nagyságrendekkel haladják meg a segélyszervezetek által nyújtott összegeket.
A svájci újság az egyik leginkább gátló tényezőként Afrika előrehaladásában az endemikus korrupciót és a földviszonyokat említi, amik jellemzőek a kontinensen. Ugyanis a földek legnagyobb hányada a törzsi vezetők kezében van, és a földművesek bérlik. A bérelt földek után viszont nem jár támogatás és a bankok nem adnak hitelt.
Az állam Afrikában elsősorban a politikai elit meggazdagodását segíti elő. Nem lehet nyomon követni az állami megrendeléseket, ezeket átláthatatlan módon miniszterek, magas rangú hivatalnokok és családjaik kapják.
A múlt árnyéka
Afrika az élő példa arra, hogy miként állhat a haladás útjába a hagyományokhoz történő megrögzött ragaszkodás. Aki kiemelkedik a megszokott normák alól, annak hamar az útját állják, és ez jellemző a magáncélú megtakarításokra is. Az az általános felfogás, hogy aki vagyont takarít meg, a saját családja elől vonja meg a pénzt, ugyanis a hagyomány szerint a rokonokat segíteni kell. (A magas gyermekáldás miatt számuk meghaladhatja akár a száz főt is.) Ez a felfogás meggátolja, hogy beruházásokba fektessék a pénzüket, és táptalajt nyújt az egymáson való élősködéshez. Az afrikai társadalmak értékrendje kifejezetten konzervatív, az új nézeteket elutasító. A parasztok ragaszkodnak az esős és száraz évszakokhoz alakuló mezőgazdasághoz, holott ezek az évszakok már régen nem olyan hangsúlyosak, mint valamikor. A kukorica termesztése hagyománynak számít, bár már nincs meg mindenhol a megfelelő éghajlati körülmény az eredményes termesztéshez, szakítani mégsem akarnak vele, hogy esetleg egyéb, jobban jövedelmező növényfajtára cseréljék, aminek jobban megfelelnének a megváltozott körülmények.
Kína gazdasági expanziója
Kína jelenleg a legnagyobb befektetője és kereskedelmi partnere a fekete kontinensnek. Az óriásberuházásokért cserében Afrika nyersanyagkincsére tartanak igényt a kínaiak. Zambia rézbányái, Gabon vasérce vagy Angola, Csád, Szudán és Etiópia olajkészletei ma még kimeríthetetlennek tűnnek. Kínát még a sokszor bizonytalan, veszélyes politikai helyzet sem riasztja vissza a nyugati befektetőkkel szemben, akik a korrupcióra és a rendet fenntartani képtelen kormányzatra panaszkodnak. Az ázsiai befektetők nem támasztanak követelményt, nem törődnek sem az emberi jogokkal, sem azzal, hogy Afrikában csak egy szűk réteg gazdagodhat meg.
A kínai beruházók által kiváltott gazdasági fellendülés komoly hátrányokat is maga után vonhat. Az afrikai textiliparban több cégnek is le kellett húznia a rolót az Ázsiából érkező olcsóbb kínai árudömping nyomán. A kínaiak az Afrikában kitermelt nyersanyagot elszállítják, szinte semmit sem dolgoznak fel helyben. A bányászatban nem sokat adnak a munkások biztonságára, rosszul bánnak velük, nem törődnek tevékenységeik esetleges káros környezeti hatásaival.
Számos nyugati befektető fejezte ki aggodalmát a kínai gazdasági expanzió miatt, ami olyannyira előrehaladott, hogy ha így folytatódik, kiszorulhatnak a térségből a nyugati beruházók. Obadiah Mailafia, az ACP titkárságának vezetője (ACP – afrikai, karibi és csendes-óceáni országok szervezete) szerint nem kell attól tartani, hogy a kelet-ázsiai ország kiszorítaná az európai érdekeltségeket a kontinensről. Habár azt is hozzátette, hogy szívesebben adnak teret Kínának, szemben a gyarmatosító múlttal rendelkező Európával.
