A tartomány területén jelenleg 45 külföldi vállalat működik, amely az agrárágazatba eddig kétmilliárd eurót fektetett be, és 12 ezer embernek adott munkát – mondta Branislav Bugarski, a Vajdasági Beruházási Támogatási Alap (VIP) igazgatója a mezőgazdasági vásár kongresszusközpontjában hétfőn megtartott befektetési konferencián, melyen a vajdasági agrárágazatba sikeresen beruházó multinacionális cégek képviselői számoltak be itteni üzleti tapasztalataikról a jelenlévő üzletembereknek és a média képviselőinek. Volt egy másik érdekes csoportja is a tanácskozásnak, a csődből állami beavatkozás révén kimentett két vállalat, a pancsovai Agroživ és a Vršački vinogradi, a verseci szőlészet igazgatója is szót kapott. Meglepetésre ők is a sikerekről tudósítottak, a Srbijagas közvállalat által tavaly megvett pancsovai húsipari vállalat új igazgatója, Predrag Amižić például arról beszélt, hogy négy hónap alatt sikerült teljesen talpra állniuk. A kapacitásaikat 100 százalékban kihasználják, többet nem is termelhetnének már ha akarnának sem, de mihelyt megépül a szupermodern új vágóhídjuk, rögtön kétszeresére növelhetik a kapacitásukat, a jelenlegi évi 1200 tonnáról 2000-2500 tonnára emelhetik a baromfihús-termelésüket, s ezzel a termékmennyiséggel már megnyílhat előttük az út orosz és az európai piacra való kijutásra is, a Halal tanúsítvány megszerzése után pedig az iszlám országokba is.
Miért is kellett akkor mindenáron magánosítani, ha ennyire sikeres lehet az államosítás és a visszaállamosítás? De ez maradjon inkább egy válasz nélkül maradó szónoki kérdés.
Érdemleges válasz nélkül maradtak a jelenlévők arra a konferencia zárórészében a hallgatóság egy be nem mutatkozó tagja részéről föltett kérdésre is, hogy miért többnyire csak a sikerekről és az eredményekről hallhattunk, hiszen voltak itt kudarcba fulladt beruházási próbálkozások is. Ez a bírálat csak félig-meddig volt jogos, ugyanis a bemutatkozó cégek képviselői kivétel nélkül kitértek a szerbiai beruházási környezet negatívumaira is. Erről a legrészletesebben a Békefi Gábor, a dunacsébi sörgyárat megvásárló Carlsberg délkelet-európai regionális igazgatója számolt be.
– Sokan kellett dolgoznunk azon, hogy megváltoztassuk az itteni emberek munkához való hozzáállását – mondta, és magyarázatából az önigazgatási szocializmus kései csökevényeire és a sajátos balkáni mentalitásra ismerhettünk. Békefi Gábor elmondása szerint sokan azzal a tudattal érkeznek a munkahelyükre, hogy mivel ez a gyár az övék, ezért akkor jönnek dolgozni, amikor nekik megfelel. A szakszervezettel állandó vitatémájuk a személyre szabott, egyéni teljesítményt értékelő jutalmazás kérdése, ugyanis a munkások érdekvédelmi szervezete szerint azonos idejű munkáért azonos munkakörben egyazon bér kellene hogy járjon. A vállalatvezetés viszont úgy véli, hogy az egyéni teljesítményre is figyelemmel kell lenniük a bérezésnél.
Mindezek ellenére a Carlsberg regionális igazgatója úgy gondolja, hogy a szerbiai szorgalmas munkaerőnek számít. Ugyanezen a véleményen volt Hugh Mc Reynolds, a londoni befektetési cég, az Ashmore által megvett verbászi Carnex vezérigazgatója is, aki legfőbb értékünknek a szerbiai munkaerőt nevezte meg. Tamer Tecirlioĝlu, a Japan Tobacco tulajdonába került zentai dohánygyár vezérigazgatója elmondta, hogy amikor ideérkezett, akkor ismerősei arra figyelmeztették, hogy a vajdasági emberek lassúak. A vezérigazgató szavai szerint 100 új betanított munkást vettek föl, amikor átvették a dohánygyárat, s velük maximálisan elégedett lehetett, úgyhogy tájékoztatta is ismerőseit, tévedtek az itteni munkaerő megítélésével kapcsolatban.
A beruházóknak akadályokat jelentő hátrányokkal kapcsolatban is kísértetiesen hasonló véleményt fogalmaztak meg a multinacionális cégek képviselői. Fő akadályok a bürokratikus fékek, a vámhivatal lassúsága és körülményessége, hogy a jogi szabályozást sok területen még mindig nem hozták összhangba az európai követelményekkel, hogy a szerbiai kormány kevés figyelmet szentel a helyi vállalkozások támogatására, de nem tesz meg mindent a külföldi beruházók idecsalogatására sem. Az előírások nem átláthatóak, s előfordul, hogy az egyik minisztériumban egészen másként értelmezik ugyanazt a törvényt, mint a másikban, ami komoly problémák előidézője lehet. A bürokratikus fékekre Békefi Gábor példaként említette, hogy a sörgyár tisztítóberendezésének a megépítésekor nem kevesebb mint 74 különféle hivatalos igazolást kellett beszerezniük.
A jelenlévők mindezen nehézségek ellenére is egyetértettek abban, hogy Vajdaság és Szerbia jó beruházási terepet jelent a külföldi vállalkozásoknak.
