Az idő múlásával végérvényesen bebizonyosodik, hogy a választási kampányban elhangzott ígéretek és a hétmérföldes lépésekkel való fejlődés nem más, mint gátlástalan szavazatszerzési hazudozás volt. Még a kormányt sem vagyunk képesek felnőtt emberekhez méltó módon (és időben) megalakítani, pedig ezzel minden nap rengeteg pénzt veszítünk, hogyan várhatjuk el, hogy az esztelen vérontásban vezető szerepet játszó pártok egy csapásra svájci jólétet teremthetnek?
Érdekesmód, a fenti tényekről a jelenlegi „állami” pozícióban levő szakemberek egy árva szót sem ejtenek, holott a Szerbiai Gazdasági Kamarától kezdve a privatizált egykori társadalmi vállalatok ügyvezető igazgatójáig mindenki tudja, hogy a mostani szegénységünk, a gazdaság lerombolása, az egyre szűkülő ország tekintélyének romlása az említett gyökerekben keresendők.
Másrészt mindannyian a jelenlegi helyzettel foglalkoznak. Folyamatosan sopánkodnak a gazdaság pangása, az életszínvonal folyamatos romlása, és a dinárnak az euróhoz viszonyított árfolyamának a csökkenése felett, de eleddig konkrét intézkedések javaslatával senki sem állt elő.
Azt, persze, mi is tudjuk, hogy a térségünkben még létező technológia elavult, és hatalmas beruházásokra van szükség ahhoz, hogy legalább némileg felzárkózzunk a fejlődő országok mögé, de hogy ezt miképpen lehetne elérni, arról senki sem beszél. Elsősorban arról hallgatnak mélyen, hogy honnan lehetne előteremteni több milliárd eurót, amelynek ésszerű felhasználásával új munkahelyeket, nagyobb termelékenységet, vagyis némi haladást érhetnénk el. A helyzet megoldásának egyik részletét már nem csak a politikusok, de a vállalatvezetők is a megadóztatás bővítésében látják. Szerintük ugyanis még mindig vannak olyan vagyonok, amelyeket a tulajdonosok „nem rendeletetésüknek megfelelően” használnak. Őket kell(ene) tehát nagyobb teherrel sújtani, s ezzel növelni lehetne az állami bevételeket. Mások azt állítják, hogy csak az adóból lehetetlenség feltölteni az államkasszát. Elsősorban takarékosságra van szükség.
Mindenesetre hatalmas nyűgöt vett a nyakába a gyászos kilencvenes években már regnált szélsőjobb+baloldal. A mindenáron való hatalomra töréskor vagy szem elől tévesztette az ország állapotát, vagy pedig „utánam a vízözön” csatakiáltással csak meg akarja szedni magát.
Pedig nem ártana valakinek törődni a gazdasággal, hiszen az elmúlt két évtizedben évente mindössze 0,7 százalékot lépett előre. Legalábbis az 1989-es állapotokhoz viszonyítva. Ebből az következik, hogy ha továbbra is ilyen „rohamosan” fejlődünk, még unokáink sem fogják meglátni, hogy huszonhárom évvel ezelőtt mi hogyan éltünk.
