Szabotőrök a fedélzeten – ez Metod Brelc kommentárjának címe a jobboldali irányultságú, kormányközeli Demokracija napilapban; Sztrájk mindannyiunkért – írja a Primorske Novicében Janja Krebelj; Eladni a lelkünk – olvasható a ljubljanai Dnevnikben Uroš Škerl Kramberger tollából; s végül, de nem utolsósorban dr. Jože Mencinger: A válságnak akkor lesz vége, amikor már hozzászoktunk. Íme néhány beszédes kommentárcím a tegnapi szlovéniai általános sztrájk médiavisszhangjából. A sztrájkon több mint 100 ezer ember vett részt a kormány bejelentett megszorítási csomagja ellen tiltakozva.
A szlovén kormány a közelmúltban a szakszervezetek elé terjesztett egy több mint 800 millió eurós megszorítási csomagot, követelve, hogy minél előbb, lehetőleg néhány héten belül fogadják el. Ez alatt az idő alatt az érveket lesöpörve az asztalról teljesen figyelmen kívül hagyta a munkások érdekvédelmi szervezeteinek ellenvetéseit, a közszférában dolgozók szakszervezeteit pedig minden visszafogottság nélkül arra próbálta rákényszeríteni, hogy többek között fogadják el a 15 százalékos fizetéscsökkentést, a nyaralási pótlék és az utazási költség összegének a lefaragását, az évi szabadságok tartamának megrövidítését.
A szerdán megtartott általános sztrájk – írja a ljubljanai Delóban megjelent Első jobbegyenes című cikkében Maria Belavič – az első érdekösszetűzés a közszolgálati ágazati szakszervezetek és a hatalmon lévő kormány között. Nemcsak a fizetésekről van szó, ahogyan azt a kormány be szeretné állítani – emeli ki Belavič –, hanem Szlovéniában harc folyik a szociális állam megőrzéséért is, ami mindinkább veszni látszik az adósságokban fuldokló országban. Janez Janša szlovén kormányfő szavai szerint Szlovénia már ma is évi 700 millió eurót kénytelen kiadni kizárólag a fölvett hitelek után járó kamatokra. Ebben a kontextusban kellene rákérdezni a szerdai általános sztrájk sikerességére, lévén, hogy a jelenleg hatalmon lévő politikai garnitúra – nem is oly rég, amikor még ellenzékben tevékenykedett – munkabeszüntetésekre buzdítva és az akkori kormány reformjavaslatait rendre leszavazva, gátlástalanul rombolta az előző kormány tekintélyét, s ez végül Borut Pahor kormányát térdre kényszerítette – írja kommentárjában Belavič.
A sztrájk után a mind valósabb külső fenyegetés Szlovénia tekintetében semmit sem csökkent: a külföldi hitelezők, akik már Pahor kormányzása idején a szlovén pénzügyi politika szürkeeminenciásaivá, titkos irányítóivá válhattak, mind nyugtalanabbul szemlélik a fejleményeket. Ők világos jelzést várnak a jelenlegi kormánytól, hogy a büdzsé átszabásával képes megzabolázni az elszabadult költségvetési hiányt és visszafizetni a tartozásait. Egyébiránt a mostani kormányra is az vár, mint ami az előzővel történt. Magyarán, központi kérdés az államháztartás rendbetétele, aminek az árát, amint az lenni szokott, a szlovén polgároknak kell megfizetniük életszínvonaluk érzékelhető romlásával. „Érdekel-e az bárkit, hogy ebbe emberek és családok rokkanhatnak bele? Készen állunk-e ekkora áldozatot hozni a velünk mostohaként bánó államért, amely a politikai elit markában van? – teszi fel a jelenlegi szlovén közhangulatot idéző kérdést Belavič.
A válasz, mondja ő, egyértelmű: nem! A szlovén polgárok nem hisznek a kormányban. Ők úgy látják, hogy a megszorítások terhét nem egyenletesen kívánják elosztani. Másrészt a kormány perfid módszereivel, ahogyan kerülőutakon megpróbálta életbe léptetni a megszorításokat, a saját legitimitását ásta alá, annak ellenére, hogy a szlovén társadalomban általános az egyetértés a takarékossági intézkedések szükségességéről: de minden szinten és minden területen! A mostani eljárással a kormány joggal keltheti azt az érzést a lakosság körében, hogy valójában nem is a takarékoskodás az igazi cél, hanem az, hogy a megszorításokkal, a leépítésekkel és az átszervezésekkel a saját politikai holdudvarához tartozó támogatói réteget hozza helyzetbe – zárja a kommentárját Mario Belavič.
