A Berlin melletti Kleinmachnowban élő Fellmer a vezetője egy pénz nélküli életet propagáló mozgalomnak, amely egyre népszerűbb. Tagjai úgynevezett konténerekből fedezik élelmiszer-szükségleteiket: szeméttároló edényekből „halásszák ki” az eldobott élelmet, elsősorban bioüzletek hulladékára utaznak. Az interneten már fórumok jöttek létre, amelyeken keresztül a résztvevők tanácsokat adnak egymásnak a „halászással” járó egészségi kockázatokról, a megfelelő védőfelszerelésről. Még recepteket is cserélnek egymás között.
Jogi szempontból az idegen kukákban való turkálás lopásnak minősülhet Németországban. Fellmer szerint viszont ő és társai „megmentik” a kidobott élelem egy részét. A romlottnak nyilvánított és megsemmisítésre ítélt élelmiszerekből nemcsak magát, de barátnőjét és öt hónapos kislányát is élelmezni tudja.
Mai „zsákmányszerző” körútján Fellmer gazdag termést takarított be: zöldségfélék, joghurt, tofu, kávé. Az utóbbi még eredeti csomagolásban van. A címke tanúsága szerint csak pár nappal járt le a szavatossági ideje. „Ezt a szemétbe dobni arculcsapása azoknak az embereknek, akik naphosszat fáradoztak a kávé szüretelése, szárítása és csomagolása érdekében” – mondja Fellmer.
A pénz nélküli élet aktivistái egy lépéssel előtte járnak az occupy mozgalomnak. Nem érik be azzal, hogy a bankok székházai előtt táborozva tiltakozzanak a tőkés rendszer ellen. Ők bojkottálják a rendszert, mégpedig azzal, hogy lemondanak „üzemanyagáról”, a pénzről. Pedig Fellmer nem szorul rá arra, hogy hulladékból éljen. Diplomás családból származik, Berlin előkelő, zöldövezeti kerületében, Zehlendorfban nőtt fel. Apja építész, anyja művészeti terapeuta. Európával foglalkozó tanulmányait a fiatalember a hágai egyetemen végezte.
Fizetés helyett inkább eszményeiért akar dolgozni. Lankadatlanul járja Németországot, előadásokat tartva sajátos életmódjáról. Autóba csak akkor ül, ha stoppol. „Nálunk a legtöbb autóban úgyis mindig csak egy ember ül” – mondja. Különc életmódjának bírálói viszont gyakran lejmolónak nevezik őt.
Pedig nem kevesebbet akar, mint megmenteni a világot. „A tét a Föld erőforrásainak a sorsa: víz, energia, tiszta levegő. A tengereket túlhalásszák, a talajt kilúgozzák – ugyanakkor ragaszkodnak a gazdasági növekedéshez, méghozzá legalább két számjegyű ütemben. Holott inkább zsugorodnunk kellene. Már hétmilliárdan élünk itt, de csak ez az egy Földünk van!”
Januárban a 800 kilométerre fekvő Freiburgba utazott, hogy egy ottani Waldorf-iskola meghívására ismertesse életmódját a diákokkal. A felső tagozatos tanárok értekezlete „pedagógiai ajándéknak” minősítette Fellmer előadását. „Raphael képes volt megértetni a gyerekekkel, hogy – akár elfogadják az életvitelét, akár nem – az ember igenis élhet a maga eszményei szerint” – idézte fel a látogatást Hans Hubert Schwizler osztályfőnök.
Teljesen lemondani a német szociális ellátó rendszerről azért Fellmer sem tud. Gyermekükért érzett aggodalomból a család tagja a törvényes betegbiztosító pénztárnak. Ennek járulékát az államtól kapott családi pótlékból fizetik.
