Az államnak 2 milliárd euró privatizációs bevétele származott ezeknek a vállalatoknak az értékesítéséből. A régiók adatait összehasonlítva legtöbb céget, összesen 493-at, Vajdaság területéről magánosítottak, legkevesebbet, 278-at, pedig a belgrádi régióból. 2001-ig, az akkor érvényes tulajdonjogi átalakításról szóló törvény értelmében, összesen 777 vállalatot privatizáltak.
Ezek a Privatizációs Ügynökség nyilvánosságra hozott alapadatai a szerbiai magánosítás története tíz-egynéhány évének. Vladislav Cvetković, a Privatizációs Ügynökség igazgatójának keddi sajtótájékoztatóján összességében pozitívnak nevezte a szerbiai privatizáció hatását. Mivel támasztotta alá ezt az sokak által vitatott véleményét? Számokkal, a statisztikával, amiről – egy kis túlzással mondva – Churchill óta tudjuk, az higgyen benne, aki maga hamisította.
Vladislav Cvetković szerint a magánosítás pozitív hatásait bizonyítja, hogy a magánkézbe került vállalatokban a bevétel 69 százalékkal, a vagyon pedig 47 százalékkal nőtt. A foglalkoztatottság ugyanebben az időszakban nemcsak a privatizált cégekben csökkent, hanem a nem privatizáltakban is, állítása szerint ugyanis, amiről nemigen lehet vitatkozni, mindegyik társadalmi tulajdonban lévő vállalatra a túlfoglalkoztatottság volt jellemző. Tíz évvel ezelőtt ezekben a cégekben 680 ezer ember dolgozott, ma mindössze 286 ezer, azaz a fele sem. Ugyanezek a cégek – Vladislav Cvetković közlése szerint – tíz évvel ezelőtt 102 millió eurós veszteséget halmoztak fel, míg 2010-ben 200 millió eurós nyereséget valósítottak meg.
Megérte? És ha igen, akkor kinek? S ha Vladislav Cvetković szavaival élve a privatizáció hatása összességében valóban pozitív volt, akkor a magánosítások miatt munkahelyüket elveszítő, az évtizedeken át egzisztenciájukat biztosító vállalatok tönkretételével szembesülő munkások, és nemcsak ők – a privatizáció kisszámú nyertesét nem számítva – mégis miért emlékeznek vissza erre a tíz évre úgy, mint a vadkapitalizmus beköszöntésének és a rablóprivatizáció dühöngésének felejteni való évtizedére? Ez azért külön magyarázatot érdemelne, de nemcsak számokkal bűvészkedő statisztikai (ön)igazolást.
A statisztika harcmezején is könnyen vereséget szenvedhet a Privatizációs Ügynökség igazgatójának érvelése. Ljubodrag Savić, a Belgrádi Közgazdasági Kar tanára hívta föl a figyelmet a Danasban, hogy a kétmilliárdos privatizációs bevétel kétségbeejtően kevés, többszörösen kisebb a horvát magánosítási eredménynél. Románia például mindössze egyetlen bank privatizálásával 3,5 milliárd eurót juttatott az államkasszába. Nálunk minden harmadik magánosítás sikertelen volt, a többi rendszerváltáson, tranzíción áthaladt egykori szocialista országban ez az arány csak 15 százalék. A termelésnövekedéssel és az ipari föllendüléssel sincs okunk dicsekedni, ugyanis 2008-ban, a világgazdasági válság előtt, a szerbiai ipari termelés még csak feleakkora volt, mint 1990-ben.
Az adatok önmagukért beszélnek.
