A szerbiai magánosítási modell szertefoszlásának és a mogulok diktálta gazdaságpolitika végnapjainak lehetünk szemtanúi. Hogy csak az utóbbi hetek példájával éljünk, a Miroslav Mišković vezette impérium egy része külföldiek kezébe kerül. Az eladásból kapott pénzt Mišković állítólag adósságainak rendezésére fogja fordítani, mert az ország leggazdagabb emberének is vannak tartozásai, méghozzá bőven. Úgy halmozta fel, hogy a különböző beszállítóknak nem fizette ki a megrendeléseit. Gyakorlatilag most eladja azt, amit a közelmúltban mások megkárosításával szerzett, s a kapott pénzből rendezi az évek óta halmozódó kinnlevőségeit.
Persze menet közben jó nagy haszonra tett szert, amit minden bizonnyal meg fog tartani magának. Volt kitől ellesnie ezt a módszert, hiszen az állam példáját követte. Mišković nemcsak a partnerei és az állam eszén járt túl, hanem a fogyasztókat is kizsákmányolta, hiszen óriási haszonkulccsal üzletelt, ennek köszönhetően gond nélkül fejlesztette a Maxi-hálózatát, és nagy léptekben haladt előre a hazai piac egyedüli uralkodójaként.
De ki engedte meg neki mindezt? Bizony, maga az állam, hiszen olyan magánosítási modellt dolgoztak ki, amely az állami vagy egykori társadalmi vagyont átjátszotta a hazai üzletemberek kezére. Így válhatott a Delta Maxi tulajdonosává Miroslav Mišković is, hiszen egy évtizeddel ezelőtt az állam nem engedte be a külföldi nagy áruházláncokat, a Tescót, a Corát és a Lidlt, pedig több száz millió eurós beruházást ígértek, az ország gazdaságának pedig friss pénzre volt szüksége. Ehelyett inkább a Mišković-, a Predrag Ranković Peconi- és a Miodrag Kostić-féle üzletembereknek adták el a hazai cégeket. Az állam ezzel hozzájárult impériumaik megalapozásához. A szakemberek a magánosítás kezdetén figyelmeztettek: Mišković azért vásárolta fel az egykori állami tulajdont, hogy egy idő után túladjon rajta, busás haszonra szert téve. Időközben ravaszul gazdálkodott. Nagy haszonkulccsal dolgozott, és a kooperánsok, valamint a beszállítók iránt a számla rendezését késleltette, legalább fél évvel kitolta a fizetési határidőt, valamint monopol helyzetével sakkban tartotta, sőt ellehetetlenítette a többi apró hazai vállalkozást. Mindezt a mindenkori kormány tudtával és beleegyezésével tehette. Csak az utóbbi időben kezdték megpiszkálni az ügyleteit, amikor a hivatalos politika egyre gyakrabban kiteregette, hogy a legnagyobb mogulunk nem itthon adózik.
Érdekes, erről mintha senki sem akart volna tudomást szerezni, most pedig az állam arra szeretné rákényszeríteni, hogy fizessen a szerbiai államkasszába. Erre Mišković kihátrál, menti, ami menthető, és azzal áltatja a közvéleményt, hogy ezentúl inkább a mezőgazdaság felé fordul. Lehet, hogy így is lesz, mert felmérte, hogy az európai uniós csatlakozás előszobájában mezőgazdasági támogatásért tarthatja majd a markát. Úgy gondolja, hogy vannak még olyan kapcsolatai, amelyeknek köszönhetően megkapja ezeket a pénzeket. Majd meglátjuk, hogy bejön-e a számítása. Mindenesetre abban bízhatunk, hogy a nyilvánosságra hozott Delta Maxi adásvétellel bebizonyosodik, hogy a magánosítási modell és vele együtt a mogulokra épülő gazdaságpolitika válságának vagy inkább csődjének lehetünk szemtanúi. A gazdaságpolitikusaink talán egyszer beismerik, hogy a monopóliumot tartók dédelgetése volt a legnagyobb tévedés a magánosítás során.
