Noha a foglalkoztatással megbízott politikusok meglehetősen derűlátóan viszonyulnak az idénre ígérkező munkahelyteremtő lehetőségekhez, a valóság sajnos merőben más, kevés reményre és biztató eredményre számíthatunk. Ugyanis ha mindent összevetünk és visszatekintünk a válság két évére, meg kell állapítanunk, hogy még eddig nem is jártunk rosszul, mert többé-kevésbé sikerült szinten tartani a munkanélküliek számát, azaz az arány tekintetében százalékban kifejezve nem sokat változott a foglalkoztatási helyzet ahhoz képest, amilyen állapot volt 2008 végén, a gazdasági válság megjelenésekor.
De minden relatív, és a politikusok ezt jól tudják, ezért élnek is a lehetőséggel, hogy a statisztikai adatokat úgy alakítsák, ahogy számukra az adott pillanatban megfelel.
Nézzük, miről szólnak a statisztikai adatok. A tavalyelőtt szeptemberben kimutatott foglalkoztatottsági arány 2010 szeptemberéhez képest 30 000 munkahely elvesztéséről tanúskodik. Ez nem elvetendő szám, s nyomban hozzá kell tennünk, hogy a munkanélküliek száma szeptember után szokott növekedni, hiszen a foglalkoztatási szakemberek szerint az októbertől márciusig terjedő időszak a legveszélyesebb. Azért bocsátanak el legtöbb foglalkoztatottat ősz közepétől tavasz kezdetéig, mert az állami támogatás a munkahely-létesítést ösztönző dotáció ebben az időszakban nem csörgedezik kimondottan. Az év végi elszámolások ekkor esedékesek, és a következő év első három hónapjában irányozzák elő, hogy mire mennyit fognak költeni, így az állam részéről ekkor nemigen van kifizetés. Márpedig a munkaadók az ösztönző anyagiak nélkül meglehetősen kilátástalan helyzetbe kerülnek, s ilyenkor szokták választani a legkézenfekvőbb módszert a tehermentesítésre, az elbocsátást.
Ennek tudatában a foglalkoztatottak uniójának kimutatása szerint tavaly az év utolsó napjáig legalább 50 000 volt a munkanélküliek száma. Az unió adatai szerint szeptembertől decemberig még mintegy 20 000 foglalkoztatottat elbocsátottak, mert nem tudták tovább fenntartani a munkahelyeket. Egyébként az említett unió felméréséből kiderül, hogy a válság első évében a dolgozókat és a foglalkoztatottakat bocsátották el leginkább, a második év pedig a vállalkozókat ritkította meg. Bizony a súlyos gazdasági helyzet közepette a kis- és középvállalkozók tömegesen kényszerültek arra, hogy lakatot tegyenek a vállalat ajtajára, több okból kifolyólag: sújtja őket a megfizettetési nehézség, de inkább a fizetésképtelenség, a krónikus pénzhiány és a bonyolódó és fokozódó adminisztratív és könyvelési nehézségek. Első reakcióként többnyire azt a megoldást választják, hogy elbocsátják a feleslegnek bizonyuló munkaerőt, de amikor látják, hogy ez sem segít sokat rajuk, legtöbbjük arra kényszerül, hogy előbb-utóbb becsukja a boltot.
Talán még a mostaninál is súlyosabb lenne a helyzet, ha az állam nem karolná fel a vállalkozókat. Tavaly 1,7 milliárd eurós támogatási kölcsönt folyósított Mlađan Dinkić gazdasági és regionális fejlesztési minisztériuma a vállalkozók számára, ami 600 millió euróval nagyobb támogatás volt, mint 2009-ben. Erre azt is mondhatjuk, hogy az állam megtette mindazt, amit tehetett. Mégsem volt elég, mondják erre meglehetősen nagy borúlátással a vállalkozók, mert úton-útfélen azt tapasztalják, hogy egyre fokozódnak és sokasodnak a leküzdésre váró nehézségek. Ezek után miben reménykedjenek az idén? Talán abban, hogy Dinkić miniszter azt ígérte, hogy 2011-ben több gyár létesül Szerbia-szerte, és ez számos lehetőséget ad új munkahelyek létrehozásához, és hozzájárul a munkanélküliség leküzdéséhez. Lehet, hogy így lesz, de lehet, hogy nem. Reménykedni szabad, ám a korábban szavahihetőnek bizonyuló Mlađan Dinkić ígérgetései az utóbbi időben egyre gyanúsabbá válnak.
