Megváltozott a világ a Nemzetközi Valutaalap (IMF) létrehozása óta, a szervezet mostanra elveszítette minden kapcsolatát a valósággal, a dollár-rendszer pedig leáldozott – írja Bengt Saelensminde, a MoneyWeek pénzügyi hírportál publicistája.
Felidézi, hogy az IMF két hatalmas pusztítást hozó világháború után alakult meg abból a megfontolásból, hogy bár a háborúknak számtalan oka lehet, ebből az egyik biztosan az, hogy a nemzetközi kereskedelem – vagy annak hiánya – a nemzetek között ellenségeskedést tud szítani. Az elgondolás az volt, hogy csak egy globális szabály- és intézményrendszer képes fellendíteni a világkereskedelmet és szavatolni a világbékét.
Mivel az Egyesült Államok győztesen és ereje teljében került ki a világháborúból, magától értetődő volt, hogy a dollár vette át a globális tartalékdeviza szerepét. Korábban több aranyfedezetű deviza is vetekedett egymással a kitüntető szerepért, ez azonban a dollár előtérbe kerülésével megváltozott, és az IMF vált a dollárban történt fizetések nemzetközi klíring-házává. A nemzetek mindent dollárban egyenlítettek ki – mégpedig aranyra váltható dollárban.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO), a Világbank és az IMF egyaránt része volt a Bretton Woods-i egyezménynek, amely washingtoni központtal az idők végezetéig működött volna. Az Egyesült Államok azonban menet közben megváltoztatta a játékszabályokat és megszüntette a dollár aranyra válthatóságát. A 2008-as pénzügyi válságban azonban az Egyesült Államok már úgy látta jónak, hogy ha a pénzügyi rendszer életben tartásához pénz kell, hát akkor nyomtatni kell. A rendszer viszont eredetileg nem erre épült fel – mutat rá írásában Bengt Saelensminde. Eddig ha egy nemzetnek pénzre volt szüksége, akkor ki kellett járnia magának egy IMF-hitelt. Az IMF mára tehát feladat nélkül maradt – persze kivéve azon országok hitelezését, amelyeknek már nincs saját jegybankjuk.
Az eladósodott euróövezeti periferiális országok lehetetlen helyzetbe kerültek. Nem áll már módjukban, hogy leértékeljék a devizájukat, sem az, hogy pénzt teremtsenek. Az egyetlen, amit tehetnek az, hogy kérnek másoktól, például az IMF-től vagy az EU-tól.
Ez a szerző szerint látszólag erős pozícióba helyezi az IMF-et, mert kénye-kedve szerint regulázhatja a támogatására szoruló országokat. Valójában azonban már minden hatalmát elveszítette. A feltörekvő és fejlődő országok például egyszerűen nem értik, mi dolguk lenne nekik egy olyan szervezettel, ami semmi mást nem tesz azon kívül, hogy „pénzeli a régi világrend fennmaradását”. Az IMF-re és a dollárra mint globális tartalékdevizára épülő nemzetközi pénzügyi rendszer leáldozott – véli Bengt Saelensminde.
Ezzel szemben viszont megindult az aranyfedezetű devizákra épülő globális pénzügyi rendszer helyreállítása. Annak tudatában, hogy az IMF-re már nem lehet támaszkodni, a jegybankok megkezdték saját független rendszereik kiépítését – ez a gyakorlatban aranyvásárlást és -tartalékolást jelent – mutat rá.
Az arany árának legutóbbi zuhanásakor is megfigyelhető volt a fizikai arany iránt jelentkező kereslet robbanásszerű emelkedése. A fizikai arany fokozatosan tűnik el a pénzügyi rendszerből, és landol jegybankok vagy magánbefektetők trezorjaiban.
Végső soron manapság már a legjobb figyelmen kívül hagyni, amit az IMF mond, mert egy letűnt kort képvisel. Ehelyett mindenhol saját jegybank kell, saját szabályokkal – írja Bengt Saelensminde, a MoneyWeek pénzügyi hírportálon megjelent cikkében.
