2024. május 30., csütörtök

Továbbra is nehéz beszerezni a pelletet

A hónap elejére jelentősen javultak a pellet beszerzési lehetőségei, de a leszállítás továbbra is akadozik – mondta a szerb közmédiának Branko Glavonjić, az Erdőmérnöki Kar szakembere. A hiány megjelenése óta ugyanis a fogyasztók azok felé a gyárak felé fordultak szükségleteikkel, amelyeknek saját lerakataik vannak. A szemfülesebbek pedig arra használják a válsághelyzetet, hogy feketén értékesítsék a beszerzett mennyiségeket.

Glavonjić szerint a háztartások többsége már biztosította a tűzrevalót télire. Azoknak viszont, akik ezt nem tették meg, jelenleg várniuk kell. Ráadásul jelentősen drágult a pellet Szerbiában: júniusban még hasonló áron volt, mint Ausztriában, azóta viszont szinte megduplázódott az ára nemcsak idehaza, hanem a régióban is. Egyedül Bosznia-Hercegovinában szerezhető be olcsóbban, de a kiviteli tilalom miatt nem szállítható Szerbiába. Montenegróból viszont igen, de ott drágább – ismertette a régió helyzetét a szakember.

Mint arról korábban is beszámoltunk, Szerbiában tavasz óta van hiány a pelletből. Az orosz–ukrán konfliktus kitörése óta ugyanis az európai háztartások többsége visszatért a szilárd tűzrevalóra. Emiatt a tűzifa duplájára drágult, a pellet folyamatosan emelkedő árát pedig 38 ezer dinárra korlátozta az állam tonnánként. A hiányt az sem pótolta, hogy betiltották a kivitelt. Jelentősen megugrott a visszaélések száma is: a felügyelőségekhez szeptember közepéig több mint 60 feljelentés érkezett arról, hogy a kereskedők túllépték az állam által megszabott árat.

Az energiaügyi minisztérium korábbi bejelentései szerint a helyzetnek október elejére rendeződnie kellett volna, a fatelepeken azonban továbbra is várólistákon jegyzik a szükségleteket. A nemzetközi sajtó szerint nincs ez másként Európában sem, ahol a lakosok többsége arra kényszerül, hogy kis mennyiségben, zsákokban szerezze be a tűzrevalót télire.