Most, hogy szinte naponta változik a dinár árfolyama az euróhoz képest, szinte alig lehet eurót venni a váltóirodákban. Legfeljebb, ha 10-20 eurót kínálnak eladásra, viszont, venni mindig készen állnak. Baljóslatú emlékeket ébreszt bennünk ez a hazai valuta már szokásosnak mondható év végi értékvesztésére utaló helyzet. Az euró megdrágulása leginkább azoknak rossz hír, akiknek devizaalapú hitelük van.
A tervezett infláció az idén 4-8 százalék között kellene, hogy alakuljon, mindössze két hónapunk van az év végéig, s máris túlteljesítettük a kiszabott normát. Az optimisták szerint 9 százalékos lesz az infláció, a pesszimisták úgy vélik, lesz abból 10 is december végéig. A dinár az elmúlt 22 hónap során 27 százalékot vesztett értékből az euróhoz képest.
Kétezertől napjainkig több ilyen buktatón léptünk keresztül, de ez a mostani valahogy komolyabbnak tűnik. A magas infláció a dinár értékének drasztikus csökkenésével kombinálva sohase vezetett jóra. Valahogy túl élénken él emlékezetünkben a 90-es évek inflációtól terhes korszaka, s legtöbbünknek Nikola Šainović kormánya jut ilyenkor eszünkbe, amikor volt rá példa, hogy egy nap alatt 10 százalékos inflációt könyvelhettek el. Abban az időben a topčideri pénzverde teljes gőzzel dolgozott, állítólag három váltásban. Nos, ettől fél most is mindenki, mert még túl elevenek bennünk az inflációs emlékek.
Egyértelmű, hogy kinek a hibája lesz, ha mégis 10 százalékos inflációval zárjuk az évet: a kormány téves gazdasági politikája okolható elsősorban ezért. Tudják ezt maguk az érintettek is. Mégis úgy beszélnek a begyűrűző inflációról, mintha jelentéktelen, mellékes dolog volna. Valószínűleg a kedélyek lecsillapítása a céljuk ezzel, de ez senkire sem hat megnyugtatólag, hiszen ha azt látják, hogy elszabadult az infláció, a kormány és az illetékesek pedig csak ülnek a babérjaikon, akkor még inkább fokozódhat a nyugtalanság.
Ljubomir Madžar, a Közgazdászok Tudományos Társaságának tagja úgy nyilatkozott a minap, hogy azért attól nem kell tartanunk, hogy a 90-es évek vészterhes időszaka visszatér, viszont a kormánytól sokkal megfontoltabb és átgondoltabb gazdaságpolitikát vár el, nem ilyet, amit jelenleg produkál. Sajnos, Szerbia az elmúlt 10 év során az infláció tekintetében a környező országok között vezető szerephez jutott, ezzel párhuzamosan a dinár is folyamatosan veszít az értékéből. Nemcsak a gazdaság irányítói hibáztathatók ezért, hanem valamennyien, hiszen 2000 óta folyamatosan minden évben legalább 20 százalékkal többet fogyasztottunk, mint amennyit megtermeltünk. Megtehettük, mert egy kis túlzással mondva, dőlt az országba a pénz, a külföldi kölcsönöknek, donációknak, támogatásoknak köszönhetően, és a magánosításból befolyó összegek által. Mára elapadt ez a pénzforrás.
A bajt rendszerint a polgárok veszik először észre. Foghatják a fejüket a dinár árfolyamának a csökkenése miatt, hiszen sokan devizaalapú kölcsönt vettek fel ilyen-olyan megfontolásból, amit most törlesztenek. Annak idején a politikusok azt ígérték, nem lesz gond a dinárral, nem kell tartani az inflációtól, így sokan bátran belevágtak különböző vállalkozásokba, hiteligénylésekbe. Most törhetik a fejüket, hogy mit tegyenek. Érdekes módon a bankárok nem hittek az országot irányító közgazdászoknak, hogy a dinár holtbiztos valuta, s a biztonság kedvéért még a dináralapú hitelek esetében is minden esetben csatolták az úgynevezett valutaklauzulát. Magyarán dinárban adták a hitelt, dinárban is kellett azt visszafizetni, de ami biztos az biztos alapon, átszámították az összeget euróba vagy valami más külföldi fizetőeszközbe, és a kölcsönző részlet nagyságát is valutában fejezték ki, csak a könnyebb miheztartás végett.
A szerencsétlen kölcsönigénylő most is 50 eurót fizet havonta vissza a banknak részletként, amit a fizetéséből vonnak le, igen ám, csak az 50 euró ezúttal sokkal több dinárt ér, mint öt évvel ezelőtt. A fizetés meg azóta egy tapodtad sem változott. Ez itt a legfőbb gond.
A bankok és a bankárok eszén nem lehet túljárni, no meg a váltóirodákat irányítókén sem. Most, hogy szinte naponta változik a dinár árfolyama az euróhoz képest, szinte alig lehet eurót venni a váltóirodákban, ha bekopogtat hozzájuk az ember, mindig készen állnak a válasszal, jaj, éppen elfogyott. Legfeljebb, ha 10-20 eurót kínálnak eladásra, viszont, venni mindig készen állnak. Úgy látszik náluk dinárból nagyobb a felhozatal. A minap vagy 5 váltóirodát bejártam Újvidéken, mire nagy nehezen találtam olyan helyet, ahol 40 eurót össze tudtak gyűjteni eladásra. Valami azt súgta, hogy nincs itt minden rendben, hiszen folyton azt hangoztatják, hogy nincs elég dinár, mégis mindenki inkább eurót akarna venni, hogy megszabaduljon a dinárjától.
