– Na és éreztétek-e a görög válság hatását? – ez volt a leggyakoribb kérdés, amit hozzám intéztek miután hazajöttem a majd háromhetes görögországi nyaralásról.
Igennel vagy nemmel nem lehet felelni, hanem némi magyarázatra szorul az egész, az életből ellesett mindennapi pillanatokat próbálom felidézni.
Egy évvel ezelőtt jártam utoljára Görögországban, akkor a görögök láthatóan lazábbak, vidámabbak, udvariasabbak és előzékenyebbek voltak, mint most, az idén szeptemberben, amikorra jócskán begyűrűzött a válság nálunk. Le kell szögeznem, hogy a nyaralóhelyen a Halkidiki-félsziget első nyúlványán lévő Polihronóban, nem volt tüntetés, utcai demonstráció vagy bármiféle nemtetszés-nyilvánítás a polgárok részéről, érthető, hiszen ők a turizmusból élnek. Viszont a helyi lakosság morózusabbnak, borúsabbnak, jóval kedvetlenebbnek és udvariatlanabbnak tűnt, mint korábban. Ez még nem okozott számunkra különösebb gondot, viszont az igen, hogy a gazdasági válság közvetlen következményeként mindinkább eluralkodott rajuk a kapzsiság, a harácsolási vágy. Idény végén korábban gyakoriak voltak a látványos leárazások, akár 70 százalékig is elmentek a leleményes kereskedők, csakhogy megszabaduljanak a felhalmozott árutól. Most ezt nem tapasztalhattam, elvétve 50 százalékos leértékelésre lehetett bukkanni, ám a leggyakoribb a 20–30 százalékos volt. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy el szeretnének adni a kereskedők ugyan mindent, de nagyobb haszonra kívánnak szert tenni. Magyarán többet akarnak keresni.
Pedig eddig se járhattak rosszul, mert nyílt titok, hogy az adófizetéssel meglehetősen hadilábon állnak a görögök, s mint értesültem, 18 százalékos adót fizetnek mostanában, de korábban előfordult, hogy a bazári árusok az állam irányába semmilyen kötelezettséggel nem voltak. A különböző bankkártyákat sehol sem fogadják szívesen, mert ha azzal fizet a vevő, abból egyértelműen kiderül a forgalmuk, s állítólag akkor nem 18 százalékot, hanem 23-at vonnak le tőlük.
Az apartmanunk tulajdonos asszonya, a korábbi évekhez képest ezúttal semmit se fektetett be az ingatlanjába, meglehetősen szerény körülmények uralkodtak a nyaralóban, látszott, hogy egyetlen cél vezérli, a meglevő állapotot fenntartva szeretne minél több pénzt kihúzni az ingatlanból. Nem kaptam rá egyértelmű választ, hogy fizet-e utánunk adót, ezért erős a gyanúm, hogy nem, vagy ha igen, akkor nagyon visszafogottan.
Az üzletek kínálatából nem lehetett a válságra következtetni, viszont többször előfordult velem egy eset, amire korábban nemigen volt példa. A pénztárosnőhöz érve önkiszolgálóban vagy áruházban, a tenyeremben tartottam az aprópénzt, hogy kiszámoljam a centeket és a csörgős eurókat fizetéskor. Egy szempillantás alatt a pénztárosnő kikapta a markomból a pénzérméket, azzal a magyarázattal, hogy majd segít nekem, majd ő kiszámolja. Érdekes módon addig számolgatta a csörgőpénzt, míg végül mind ottmaradt nála, mondván pontosan annyi, mint amennyit fizetnem kellett. Holott én biztosan tudtam, hogy több volt nálam, mint a számlán feltüntetett összeg, de nem szóltam semmit. Amikor másodszor is megtörtént velem ugyanez, még mindig visszafogott voltam, de a harmadik alkalommal már volt annyi eszem, hogy nem tartottam a markomban a pénzt, hanem kissé távolabb állva, magam számoltam ki a szükséges összeget.
