A hosszú hagyományokra visszatekintő vásári rendezvény évtizedeken keresztül nem tudta túlnőni magát kezdetekbeli alaptevékenységén. Bármilyen elemekkel is gazdagították tartalmát, a látogatók mindig is halászati és vadászati kiállításnak/vásárnak nevezték. Az idegenforgalom azonban szívósan küzdött létjogosultságáért, és immár a rendezvények jelentős színfoltjává vált. Annyira, hogy húsz százalékkal nagyobb vásári területen kerül bemutatásra, mint amekkorán a horgászás és a vadászás együttvéve. Ennek ellenére a horgász- és a vadászásfelszerelést kiállítók termében időznek sokat a látogatók, mert ott van mit kézbe venni.
A horgászkiállítók számának évekig tartó csökkenése az idén, úgy tűnik, véget ért. Bő tíz évvel ezelőtt a pecás kiállítók meg boltosok húsznál is többen voltak, ám ez a szám tavaly mindössze hatra csökkent, most ennél kettővel többen vannak. A jó nevű külhoni cégeket képviselő, Újvidéken rendszeresen kiállító nagybani forgalmazók egyöntetű véleménye, hogy a vásáron immár csak azok vannak jelen, akiknek „van mondanivalójuk”. A silány, olcsó, kétes eredetű… no name cuccot forgalmazók lemorzsolódtak, és maradtak nekik az ócskapiacok. Távolmaradásuk a rendezvény megtisztulását jelenti. És – mondják – jót tesz a forgalomnak! Ilyenkor ugyanis a kisebb helységekből, de még az ex-yu államokból is ide jönnek vásárolni az igényesek. Mert ami jelen van a hazai piacon, annak színe-java itt egy helyen látható, összehasonlítható, és nem fedi el a bóvli. Aki vásárolni szándékozik, erre az alkalomra rakosgathatja – és rakosgatja is – félre a rávalót. A másfél évtizeddel ezelőtti látvány, amikor a látogatók zöme olcsó portékával megpakolva hagyta el a vásártermet, végérvényesen a múlté. Ez most már valóban árumintavásár, és ezt a vadászfelszerelés kínálata még inkább tükrözi.
A vadászfelszerelést forgalmazók igencsak tisztában vannak azzal, hogy nálunk kialakult egy olyan vásárlói réteg, amely úgymond mindent megengedhet magának. Ennek kapcsán csupán kuriózumként mondjuk, hogy a kiállított legdrágább vadászfegyver ára felér egy luxusjachtéval, (kapaszkodjunk!) 45 ezer euróba kerül. Különleges négycsöves, aranyfuttatásos vésnöki remekkel díszítve, török diófagyökér tussal, kézimunka… az osztrák Schaschl-Outschar műve. Vagy a Sauer Individual (.223-as Remington), melynek ára 12 ezer euró. De ez a csinos vadászfegyver már nem az osztrákoknál, hanem a hazai Capriolónál tekinthető meg, méghozzá olyan előkelőségek társaságában mint a Beretta, a Blaser, a Sauer és a Mauser. De szorosan mellettük megtalálhatók a Zastava-termékek is, amelyek köztudomásúan jelentősek ebben a műfajban, a keletnémet termékek eltűnése óta pedig alacsony árban verik a mezőnyt.
Az idegenforgalmi kínálatot bemutató csarnokban egyértelművé válik, hogy a hat évtizedes „Irány a tenger!”-nek végérvényesen lőttek. A néhai ország többszöri széthullásának eredményeként végre ráébredtünk arra, mi mindenünk van. Merthogy tengerünk immár nincs. Örökös és megoldhatatlan probléma, hogy az idegenforgalmi kínálatot csak helyben lehet bemutatni. Úgy egészében csak ott, ahol van. Mert hegyet, tavat, folyót, völgyet… begyömöszölni a vásárcsarnokba kissé bonyolult volna. A nyomtatott és videoanyag gazdagsága, a felkészült személyzet bőven lefarag ebből a hátrányból, a többit pedig a fellépők a helyi ízek és hangok bemutatásával kívánják pótolni. Némi falatozás, poharazás, zene… Ízléses és ötletes megoldások. Az összhatás pedig igencsak tanulságos. Mert ha harminc-negyven helyen barátkoznak mindazzal, ami „szem-szájnak ingere”, és öt-hat helyen (egyszerre és hangosan) „zengik tetteinket”… Balkáni kiskocsma ötezer négyzetméteren! Ez nem vicc, és gúnyt sem űzünk belőle. Mert amivel e tájak bizonyos európai körökben is hírnevet kovácsoltak maguknak, az kiskocsmáink hangulatvilága. Ez immár márkanév! Akár tetszik nekünk, akár nem, ehhez értünk jól!
