2024. október 16., szerda

Egy hete az utcákon

Egész napos tárgyaláson vettek részt a gazdák képviselői Belgrádban

A tiltakozás hetedik napján Szerbia lebénításáról is szó esett azon gazdák körében, akik múlt hétfő óta próbálnak kiegyezni az állammal. A szerb kormány képviselőivel ugyanis már másodszor egyeztettek tegnap. Ana Brnabić, az ügyviteli kormány miniszterelnöke délelőtt 10 órakor fogadta a termelők képviselőit. A találkozó lapzártánkig sem fejeződött be: az államvezetés mellett az étolaj-előállítók, az üzletláncok, a Szerbiai Gazdasági Kamara, illetve a mezőgazdasági és a pénzügyi minisztérium képviselői is tárgyaltak a gazdákkal.

A találkozó előtt Brnabić bejelentette: egységre van szükség, hiszen nagyon nehéz hét áll Szerbia előtt. Aleksandar Vučić államfő ugyanis a hét végén Brüsszelbe utazik azért, hogy a békéért harcoljon. Így nagyon fontos, hogy most nemzetileg egységesek maradjunk – mondta, majd hangsúlyozta, hogy mindent megtesz azért, hogy megőrizze az országban a békét és a stabilitást. Hozzátette: addig senki sem hagyhatja el a kormányépületet, míg egyezség nem születik.

Ennek ellenére a gazdák képviselőinek egyike, Slavko Ilić dél körül elhagyta a tárgyalásokat. A kormányépületnél adott nyilatkozata szerint a találkozó már a kezdetén értelmét vesztette, mert „a miniszterelnök azt bizonygatta, hogy a gazdák a hibásak”. A termelők megértéssel kezelik az állami eszközök hiányát, de a követeléseiket a jövő érdekében teljesítenie kell az államnak – tette hozzá a termelőket képviselő öt gazda egyike.

A mentőautó elmehet (Fotó: Ótos András)

A mentőautó elmehet (Fotó: Ótos András)

A tegnapi tárgyalás előtt a több hónapja elégedetlenkedő termelők is hajlandóak voltak engedni, és módosítottak az elmúlt héten megfogalmazott követeléseiken. Így hétfő reggelre kikristályosodott az a minimum, amit elvárnának az államtól. A szerb kormány a múlt héten már eleget tett az egyik legfontosabb kérésüknek, és feloldotta az étolaj kiviteli tilalmát. Ígéretet kaptak arra is, hogy a tejprémiumot 10 dinárról 15-re emeli az államvezetés, írásban azonban még nem vállalt garanciát az állam.

A napraforgó felvásárlási árát illetően tegnap a gazdák engedtek, és a kért 700 eurós tonnánkénti ár helyett hajlandóak voltak elfogadni a felkínált 535 eurós, általános forgalmi adó nélküli árat akkor, ha ezt tekintik a felvásárlók a minimális árnak. Emellett az étolajra vonatkozóan a kereskedelmi haszonkulcs korlátozását is kérték az államtól. A termelők elfogadták volna azt az ajánlatot is, hogy az üzemanyag literjét 20 dinárral támogatja az állam. Ugyanakkor elvárták, hogy a NIS töltőállomásain kedvezményes áron naponta kétszer tankolhassanak a munkagépekbe, és egy 60 literes tartályt is megtölthessenek. Továbbra is követelték, hogy gyorsított eljárással hagyják jóvá számukra a kedvezményes árat biztosító kártyák kiadását. Kitartottak amellett is, hogy az állam elemi csapásként kezelje az aszályt azokon a területeken, amelyeken elvégzik a kárfelmérést.

A gazdák a tárgyalásokra előirányozták azokat a tételeket is, amelyeket korábban az állam kezdeményezett: elfogadták volna a kölcsöneikre vonatkozó moratóriumot, és azt is, hogy a mezőgazdaság korszerűsítését szavatoló törvénymódosításban részt vegyenek. E célból ugyanis munkacsoportok alakítását szorgalmazta az állam.

A termelők a tárgyalást megelőzően hangsúlyozták, hogy ha az állam nem fogadja el az általuk megfogalmazott minimumot, akkor visszatérnek az eredeti követeléseikhez, és „lebénítják egész Szerbiát”.

MEGSZÓLALT AZ ÁLLAMFŐ IS

A gazdák követeléseivel kapcsolatosan a találkozó előtt felszólalt Aleksandar Vučić államfő is. Kijelentette, hogy az állam csak a megalapozott kéréseket teljesíti, a „lakosoknak ugyanis segíteniük kell az államot abban a nehéz helyzetben, amelybe nem a saját hibájából került, hanem az ukrajnai háború, az energiaválság és a globális krízis miatt”. Hozzátette: soha többet nem engedi, hogy bárki olyan megalapozatlan és oktalan döntésre kényszerítse, mint a szerbiai lítiumbányák esetében. Nem olyan emberek elnöke ugyanis, akik segítség és megértés helyett lázonganak és utakat zárnak le, és feneketlen kútként tekintenek az állami büdzsére – mondta az államfő, aki szerint a felelőtlen döntések jelentősen növelik a közadósságot a bruttó hazai termékben.

FOLYTATÓDTAK AZ ÚTLEZÁRÁSOK

Az egy hete tüntető gazdák a hétvégén is kitartottak Újvidéken, Szabadkán és Zomborban, de Versecen is lezárták az utakat. A bánáti termelők Csentán és Lapovón is összegyűltek traktoraikkal, hétfőn Nagybecskereken és Nagykikindán is felsorakoztak.

Újvidéken tegnap a reggeli órákban a traktorok ismét lezárták a Péterváradra vezető hidat, a Mihajlo Pupin sugárút mellett pedig immár a Zsidó utcán is leparkoltak, és a futaki piacig lezárták a központot. Emiatt a városi autóbuszok érintett járatai is alternatív útvonalakon közlekedtek. Az elhúzódó tárgyalások miatt pedig délután már a Žeželj-hidat is megcélozták a gazdák.

Szabadkán mintegy 80 traktor parkolt a város központi útkereszteződésében, Zomborban pedig csak a mentőautókat és tűzoltókat engedték át az útlezárásokon a tiltakozók. A pancsovai termelők elzárták mindkét utat, amely a városból Belgrádba vezet.

A vajdasági sorstársaikat támogató kragujevaci gazdák az elmúlt két napban a városháza környékén zárták le az utakat, de hétfőre virradóra kiszélesítették a tiltakozásuk helyszínét, ahova Račáról, Batočináról és Lapovóról is indultak traktorok. Minden gép elindul Belgrád felé, ha az államvezetés nem hajlandó kiegyezni a gazdákkal – utaltak az eredménytelen tárgyalások következményére a tiltakozás szervezői.