Néhány nappal ezelőtt foglalkoztunk az új kormány egyes tagjainak azon elképzelésével, hogy tízmilliárd euró hitelt kellene (külföldön) felvenni, s azt mind a gazdaságba fektetni. Ezzel meg lehetne oldani az egyre nyilvánvalóbb recessziót, hiszen fellendülne a termelés, munkahelyek százezrei nyílnának, fokozódna a jövedelem, s ezzel együtt az életszínvonal is.
Gazdaság
Már öt ország áldozata az eurózóna évek óta tartó adósságválságának: Ciprus, Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország. Elemzők azon tanakodnak, melyik lesz a következő ország, amelyet menteni kell.
Nenad Milješić és Miroslav Vasin (Fotó: www.vojvodina.
A galócaszaporítás szüneteiben Ljubomir Pejčićnek olykor adódik ideje arra, hogy ne csak haltani, hanem halfogási tudását is kifejezésre juttassa. A képen látható süllő (azonnal visszaengedve, tömege ismeretlen) valójában annak bizonyítéka, hogy az észolvasztó kánikulában hogyan lehet pontosan délben is sikeresen horgászni erre a népszerű ragadozóra.
Miközben mindenki csapadék után áhítozott, a verseciek bőven megkapták a várva várt esőt. Csak egy kicsit sokáig esett.
A hivatalba lépő új kormányok a kellemetlen, népszerűtlen intézkedéseket rendszerint a négyéves ciklus első felére időzítik. Szerbiában az előző kormány idején hiányzott ez a bátorság, s az előjelek szerint a most megalakult kormány sem a megszorítások útján indul el.

