Munkát kérnek az államtól az egykori Zastava személygépkocsikat gyártó Zastava automobili volt munkásai, és azt ígérik, hogy tüntetni fognak, amennyiben nem teljesítik követelésüket. Ezek a dolgozók 2011-ben szociális program keretén belül hagyták el a munkahelyüket, miután munkaerő-felesleggé nyilvánították őket.
Gazdaság
Szerbiába 12 150 darab horvátországi Eva márkájú szardíniás konzervet hoztak be, amelynek a minőségével kapcsolatban kételyek merültek fel, és ezért kivizsgálták a terméket. A laboratóriumi vizsgálatok után megállapították, hogy a hal emberi fogyasztásra alkalmas, közölte a Mezőgazdasági Minisztérium sajtószolgálata.
Velimir Ilić építésügyi és városfejlesztési miniszter magyarázkodásra kényszerült keddi nyilatkozata miatt, amelyben arról beszélt, hogy aki nem kívánja eladni az ingatlanját, annak elég kataszteri...
A mezőgazdasági termelők továbbra is elégedetlenek a napraforgó felvásárlási árával. Ma a Mezőgazdasági Minisztérium közvetítésével ismét tárgyalni fognak a vásárlási feltételekről az étolajgyártókkal.
Angela Merkel focirajongó, de az autókat sem veti meg. Ezért a múlt héten nem is mulasztotta el megnyitni a frankfurti 65.
Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes és Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter jelenlétében tegnap ünnepélyes alapkőletételt tartottak Zichyfalván (Plandište), ahol az első szerbiai szélerőműpark fog megépülni. A román határ közelében levő dél-bánáti település rendkívül kedvező helyszín a szél erejének a hasznosítására.

