A globális válság óta először csökkent a GDP-arányos államadósság az euróövezetben, ugyanakkor az Európai Unióban összességében nőtt, Magyarországon azonban hanyatlott a tavalyi harmadik negyedévben az előző három hónappal összevetve – közölte szerdán az Eurostat.
Gazdaság
Győzelemnek nevezte Haszan Rohani iráni elnök, hogy az ország sokat vitatott atomprogramjának korlátozásáért és befagyasztásáért cserébe a nemzetközi közösség megkezdte a hazája ellen évek óta érvényes büntetőintézkedések részleges és időleges enyhítését. A hét elején bejelentett, illetve megkezdett szankciólazítást az iráni konzervatív politikusok fanyalogva fogadták.
A Világbank elhalasztotta a korábban ígért 250 millió dolláros hitel folyósításáról szóló döntést, mivel nem hozták meg új magánosítási, illetve csődeljárási törvényt, amelyek a hitel jóváhagyásának egyik előfeltétele. A pénzintézet közleménye szerint az új törvények meghozatalának késése miatt nem fognak február 27-én dönteni.
A kereskedelmi felügyelőség felszólította az Écskai Halgazdaság vezetőségét, vonja vissza az általuk gyártott és forgalmazott Carska márkanevű pástétom reklámját, mert a Szíve egészségéért szlogen alaptalan, félrevezetheti a fogyasztókat, és sérti a reklámok hitelességének elvét.
Velimir Ilić építésügyi és városfejlesztési miniszter tegnap együttműködési szerződést írt alá a GIDC céggel, amely a szerb kormány és az egyesült arab emirátusokbeli Global Capital Advisors Managm...
A munkaviszonyban lévő hölgyek fizetése – a Köztársasági Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint – lemarad a férfi kollégák fizetése mögött, annak ellenére, hogy azonos fokú a végzettségük.

