Kötelező a kaloriméter beszerzése a következő 2015. január 1-jétől minden olyan háztartás és lakás számára, amely távfűtést használ. A szóban forgó készülék segítségével fogják ugyanis elszámolni és megfizettetni az elfogyasztott hőenergiát – jelentette be Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter. Megjegyezte, hogy a kaloriméterek beszerelésével mindenki pontosan tudni fogja, mennyi hőenergiát fogyasztott el, és hogy ezért mennyit kell fizetnie. A készülékek forgalmazóját kiválasztó központi tendert az állam fogja kiírni.
A tárcavezető elmondta, hogy a minisztérium segíteni fog a távfűtő műveknek, hogy áttérjenek az új elszámolási módszerre, az új eljárás sikeressége azonban attól is függ majd, hogy milyen megegyezésre jutnak a távfűtő művek az önkormányzatokkal, illetve a lakókkal.
Egy 60 négyzetméteres lakásra becslés szerint a hőenergia-mérők és a szelepek kb. 250 euróba kerülnek, Az összeget a polgárok a fűtésszámlával együtt törlesztenék, 2015-től kezdve a következő öt évben.
Egyébként az effajta elszámolás Európa több országában már bevett szokás. Szerbiában a kaloriméterek használatát 2015-től törvény fogja előírni.
Az RTS beszámolója szerint a legnagyobb probléma az, hogy a polgárok nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy saját maguk gondoskodjanak lakásuk fűtéséről, holott minden elemzés azt bizonyította, hogy a fogyasztás mértéke alapján történő számlázás során a fizetendő összeg változó része nagymértékben csökkenthető, és akár elérheti a fogyasztás harminc százalékát is.
