2026. július 23., csütörtök

Liszt a magyar gyerekeknek

Búzaadományok gyűjtését hirdeti a VASZ

Az idén is csatlakozik a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége az egész Kárpát-medencét megmozgató Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programba, az önkéntes búzaadományok vajdasági gyűjtését július 28-án, kedden 8 és 13 óra között tartják a zentai VASZ-székházban. A már több éve működő magyarországi program az anyaországon belül és kívül élő magyarság falugazdászait és termelőit szólítja meg azzal a céllal, hogy az általuk felajánlott búzamennyiségből készült lisztet gyermekekkel foglalkozó szervezeteknek adományozhassák. Az akció vajdasági hozzájárulásáról Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke számolt be lapunknak.
– A vajdasági termelők a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségén és a Zentai Gazdakörön keresztül már a kezdetekben bekapcsolódtak a munkába, az első évben 470 kilónyi terményt tudtunk összeszedni. Akkor még Magyarországra vittük át az adományokat, amelynek egészét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapta meg. Jó néhány évvel később, amikor a Vajdaságban gyűjtött búza mennyisége 4–5 tonnára emelkedett, megszületett a döntés, miszerint Magyarországra csak egy jelképes dézsányi mennyiséget viszünk át, az összes többi adományt pedig helyben használjuk fel – mesélte a VASZ elnöke. Hozzátette, hogy a tavaly összegyűjtött több mint 30 tonna búzából 19 tonna liszt készült a Borsos Malomban, amelyet Lurkóházak, kollégiumok, nagycsaládosok egyesületei, sérült gyerekekkel foglalkozó civil szervezetek és népkonyhák között osztottak szét.
A helyi tagszervezetek és a falugazdászok nagy szerepet játszanak a program vajdasági részének lebonyolításában: Nagy Miklós elárulta, Vajdaság 48 településéről érkezik szállítmány. Noha a gazdák személyesen is elhozhatják a búzát Zentára, az egyes helyi tagszervezetek, amelyeknél egyébként az adományozni kívánt mennyiség is előjegyezhető, olykor a szállításban is segítenek, a zentai központ ugyanis ezt nem tudja felajánlani. Vannak települések, ahol a kapcsolattartók már a gyűjtést megelőző napokon is fogadják a búzaszállítmányt, bár az akció legnagyobb fókusza a gyűjtés hivatalos napján van. A VASZ elnöke azt is elmondta, termelőnként elegendő akár csak egy zsák búzát felajánlani a gyűjtőknek, de természetesen a nagyobb mennyiséget sem utasítják vissza.
Az adományozott búza minőségével kapcsolatban Nagy Miklós a következőket határozta meg:
– A nálunk megtermett búza minőségét elfogadjuk. Ez azt jelenti, hogy jobb és csak takarmányminőségű búzát is lehet adományozni. A lényeg az, hogy tiszta legyen, ne legyen beteg vagy zsizsikes, tehát emberi és állati élelmezésre alkalmas legyen – foglalta össze az elnök, és azt is kiemelte, hogy az akcióban az is részt vehet, aki nem tud búzát felajánlani. Ebben az esetben a búza ellenértékével is hozzá lehet járulni a gyűjtés sikerességéhez, az így összegyűlt pénzt szintén liszt beszerzésére fordítják majd.
A búzaadományból készült lisztet a gyűjtők várhatóan ősszel fogják szétosztani Vajdaság különböző területein, addig pedig az augusztusi magyarországi összeöntésen is képviselik tartományunkat. A szervezők ugyanis azt vallják, ahogy a magyarság összetartozik, úgy a 15 millió búzaszem is, az így támogatott magyar gyermekek mosolya pedig többet ér minden pénznél.
A vajdasági gyűjtésről érdeklődni a helyi falugazdász-irodákban és a 024/817-008-as telefonszámon lehet.

Magyar ember Magyar Szót érdemel