2025. szeptember 13., szombat
VILÁGBANK

Nem folyósítják a várt 250 millió dolláros hitelt

A Világbank elhalasztotta a korábban ígért 250 millió dolláros hitel folyósításáról szóló döntést, mivel nem hozták meg új magánosítási, illetve csődeljárási törvényt, amelyek a hitel jóváhagyásának egyik előfeltétele. A pénzintézet közleménye szerint az új törvények meghozatalának késése miatt nem fognak február 27-én dönteni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Szerbia végleg lemondhat a hitelről.

A Világbank képviselői novemberben jelentették be, hogy 500 millió dollárt biztosítanak Szerbiának a költségvetés támogatására. Ezen összeg első felét kellett volna a Világbanknak február végén jóváhagynia.

A 250 milliót az új privatizációs és csődeljárási törvények bevezetése által munkájukat veszített polgárok átképzésére fordította volna az állam.

A gazdasági minisztérium által előkészített magánosítási és csődeljárási törvényeket az elképzelés szerint legkésőbb január végén kellett volna elfogadnia a szerb parlamentnek. A szóban forgó törvénytervezetek a gazdasági minisztérium december végén be is nyújtotta elfogadásra a képviselőháznak, ám Ivica Dačić kormányfő és Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes a Szociális-gazdasági Tanács legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy visszavonja a parlamenti eljárásból, ez azonban hivatalosan még nem történt meg.

A szakszervezetek ellenzik a gazdasági minisztérium által előkészített csődeljárási és magánosítási törvénytervezeteket, az átszervezés alatt levő vállalatok dolgozói miattuk hirdették meg mára tiltakozásukat.

A Világbank egyébként a hitelezés jóváhagyási feltételeként szabta meg azt is, hogy 2014 végére fejeződjön be a restrukturálásra váró 153 vállalat szerkezetátalakítása és a még állami tulajdonban lévő 419 cég magánosítása.

Magyar ember Magyar Szót érdemel