Szerbia államadóssága februárban 178 millió euróval nőtt, és elérte a 20,4 milliárd eurót. Ez GDP-arányosan 62,9 százalékos adósság.
Gazdaság
Nagyon meglepődhettek Brüsszelben az új olasz kormányfő, Matteo Renzi száznapos programján. A minap ismertetett – ambiciózus terv – ugyanis teljesen figyelmen kívül hagyja az EU kormányának tartott Európai Bizottság ajánlását.
A tartományi mezőgazdasági titkárság tegnap két hitelvonalat hirdetett, egyiket a fóliasátras termelés beindítására, a másikat pedig jégvédelmi hálók beszerzésére. Mindkét vonal egész éven át nyitva tart, és részbeni vissza nem térítendő támogatás a korábbi pályázatokon sikerrel járt gazdák számára.
Ez év február utolsó napján 46 962 jogi személynek és vállalkozónak zárolták a számláját, 3175-tel többnek, mint 2013 decemberében. Ezeken a számlákon az összeg kamat nélkül eléri a 243,5 milliárd dinárt – közölte tegnap a Szerbiai Nemzeti Bank.
Közvetlenül az új kormány megalakulása után folytatódnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel – nyilatkozta Lazar Krstić pénzügyminiszter a NIN hetilap legújabb számában. A tár...
Veroljub Dugalić, a Szerbiai Bankszövetség főtitkára tegnap alaptalannak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint a bankok külföldre menekítik a pénzt, és „kirabolják” a polgárokat.

