Az esélyesek között számon tartott argentin válogatott a nigériaiak elleni találkozó eredményétől függetlenül már biztosította helyét a 16 között a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ám mindenképpen a csoportelsőségre kell hajtania, ha nem a franciákkal akar találkozni a nyolcaddöntőben.
Foci-VB 2014
A pályafutása során már több hasonló esetbe keveredett Luis Suárez, az uruguayi válogatott csatára ismét bajba kerülhet, akár eltiltást is kaphat, mivel beleharapott olasz ellenfele vállába a brazíliai labdarúgó-világbajnokság keddi mérkőzésén. Tíz perccel a lefújás előtt az olasz tizenhatoson belül Suárez és Giorgio Chiellini ütközött, mindketten a földre estek, a televíziós felvételek alapján pedig úgy tűnt, az uruguayi támadó beleharapott a védő vállába.
Fernando Santos, a görögök szövetségi kapitánya a 11. percben kényszerű cserét hajtott végre, mivel Koné lesérült, s helyére beküldte Szamariszt, aki az első félidő végén vezetéshez juttatta csapatát.
„A csapatunk jó dolgokat vitt véghez az utolsó rivális ellen, amely azért sok gondot okozott nekünk. A jó megmozdulásainkat meg kell ismételni, s improvizálni kell Olaszország ellen” – nyilatkozott Oscar Tabarez uruguayi szövetségi kapitány.
Kolumbia már biztos továbbjutó, a C csoport másik három csapatának még egyaránt van esélye a nyolcaddöntőbe jutásra, de ehhez Elefántcsontpartnak, Japánnak és Görögországnak is győznie kell az utolsó mérkőzésén.
A D csoportból előzetesen a továbbjutásra legesélyesebbnek tartott Uruguay és Olaszország ma egymás ellen döntik majd el, hogy melyikük lép a nyolcaddöntőbe, s melyikük utazik haza a brazíliai labdarúgó-világbajnokságról. A vb egyik legerősebb négyesének tartott csoportban a korábban „lesajnált” Costa Rica óriási meglepetést okozva már két forduló után továbbjutott, Anglia pedig kiesett, így már csak az a kérdés, hogy a négyszeres vb-győztes olaszok vagy a kétszeres világbajnok uruguayiak maradnak-e versenyben.