2024. június 16., vasárnap

Születésmese – mese a születésről

Mi történik a kisbabával, amikor megszületik? Hogy talál rá az anyukájára? Mi történik ezután? Én hogyan születtem? Ezekre a kérdésekre keresték a választ gyermekek és szüleik az ötödik Ősi Forrás Családi Egészségnapon Szabadkán. Csomóné Lindmayer Katalin, AnyaBaba szülészeti tanácsadó első alkalommal hozta el Szerbiába a Születésmesét, amit azért mesélnek gyermekeknek, hogy segítsenek feloldani a születéskori nehézségeket, az elválást, és megtalálni a természetes, egészséges folyamatokat. A Népkörben szervezett rendezvény után arról faggattam, miért fontos az, hogy a gyerekek megismerkedjenek a születéssel így, mese, játék formájában.

– A Születésmese Spanyolországból érkezett Magyarországra. Mikor Spanyolországban a császármetszések aránya elérte a 24 százalékot, ami kétszer annyi, mint amit az Egészségügyi Világszervezet elfogadhatónak talál legfelső határként, akkor a spanyol kormány úgy gondolta, ezen változtatni kell. Azt találták ki, hogy a megelőzés legjobb formája az edukáció. Úgy vélték, minél hamarabb el kell kezdeni az egészséges folyamatokat erősíteni az emberekben. Ezért bevezették az iskolarendszerbe az egészséges szülés/születés folyamatának a megismertetését. Magyarországon a császármetszések aránya majdnem 37 százalék, és Szerbiában sem jobb a helyzet, a szülészetek adatai alapján minden harmadik gyermek császármetszéssel születik. Itt a mi régiónkban az egészséges szülés mellett van még egy nagyon fontos dolog, amivel foglalkozni kell, ez pedig az anya és az újszülött elválasztása a szülés után, ami mindenkit érint: anyákat is, apákat is, kisbabákat is. A szülés/születés utáni szeparáció – a kisbaba és édesanyja elválasztása – széles körben bevett kórházi gyakorlat a mai napig. Ezen a fájdalmas és félelmetes tapasztalaton majdnem mindenki átesett, már a harmadik, negyedik generáció születik így. A kisgyermekek viszont még közel vannak a születés idejéhez, ezért nagyon könnyen képesek arra, hogy korrigálják azokat a hatásokat, amelyek a születéskor érték őket. Soha nem arról beszélünk, hogy konkrétan ő hogyan született és neki milyen elakadásai voltak, hanem elmeséljük az egészséges természetes folyamatokat. Megmutatjuk, milyen az egészséges támogatás. Képeket nézegetünk, beszélünk róla, eljátsszuk. A gyerekek ugyanúgy, mint az igazi mesében, le tudják győzni a saját hétfejű sárkányukat, aki megjelent a születésük körül. Ugyanúgy, mint a mesében, addig vív a királyfi, míg a sárkány el nem tűnik. Így a gyermek a Születésmesét is addig hívja elő és addig dolgozik vele, amíg az ő születés körüli hétfejű sárkánya el nem tűnik. Ezért fontos ez a mese a gyerekeknek.

A születés eljátszása alatt a kislány, aki a szülő nőt játszotta, lefeküdt. Miért történt ez így?

– A mai gyerekek azt a képet látják, hogy a nők lefekszenek szülés közben. De nem ez jelentette számára a megoldandó problémát, hiszen a szülést nagyon gyorsan, probléma nélkül eljátszotta. Ami a kislány számára megoldandó volt, az a szeparáció, hogy el volt választva az anyjától születés után. Amikor a játékbaba megszületett, akkor át akarta azt adni nekem. Mikor megerősítettük abban, hogy nála van a helye, onnantól kezdve magához ölelte a babáját, fölállt, és játékból elkezdte szoptatni. Szavakkal bátorítottam, és a kezét a kisbabára simogattam. A kisbabát nem érintettem meg, mivel az anya kompetenciája a kisbabáját megérinteni, a támogatók kompetenciája az anyát segíteni az AnyaBaba egység megteremtésében és megőrzésében. Neki itt most nem abban kellett gyógyulnia, hogy hogyan szül, hanem az érkezésének azt a részét kellett begyógyítania, ami az édesanyjától való elválasztás volt. A szülés módjának, testhelyzetének megválasztása majd egy második kör, de arra már képes lesz a belsőjében felkészülni. Az apa szereplő is csodálatosan működött apaként, és mindenben óvta, támogatta az anyát, a kisbabát, a természetes folyamatok kibontakozását és a családdá válást, aminek ő is részese. Azt szoktuk látni még a Születésmesék alatt, hogy azok a gyerekek, akik részt vesznek a játékban, a játék után szaladnak az anyukájukhoz. Elindulnak bennük a folyamatok, és a születés után arra vágynak, hogy megöleljék az anyukájukat.

Sajnos nincs minden gyermeknek alkalma részt venni egy ilyen Születésmesén. Hogyan tudunk segíteni otthon a gyermekünkön, hogyha szeretnénk begyógyítani a szeparációból adódó sebeket?

– Nagyon nehéz ez a kérdés, mert születésünkkor minket is elválasztottak az édesanyánktól egy, kettő vagy húsz órára, akár pár napra is. Ezért számunkra is nagyon fájdalmas és félelmetes, hogy összeölelkezzünk. Sajnos nagyon sokan támogatnak abban bennünket, hogy az anya–gyermek kapcsolat fizikai szinten is veszélyes. Azt mondják, a gyerek nagyon anyás, apás lesz, nem fog tudni leszakadni a szüleiről, el fogjuk kényeztetni. De ha az elszakadást szeretnénk gyógyítani, akkor a legjobb módszer az összekapcsolás. Meg kell ölelnünk egymást, aminek során nagyon fontos a bőr-bőr kontaktus. Nagyon sok szülő és gyermek minimális alkalommal találkozott úgy, hogy a bőrük összeért, pedig ennek nagyon fontos élettani és lélektani hatásai vannak, amitől jó, ha nem fosztjuk meg önmagunkat, hiszen a bőrkontaktus elősegíti a szülővé válást, az újszülött adaptálódását és a természetes, egészséges folyamatok kibontakozását. Tiszteletben kell tartani a gyerek fejlődési szintjét és a család intim terét. Lehetséges, hogy a gyermek először furcsán reagál, hiszen nincsen ehhez hozzászokva, számára idegen. Lehet, hogy menekülni próbál, de az is lehet, hogy nagyon boldog lesz. Másrészt az is megtörténhet, hogy belőlünk fog előhozni negatív érzéseket, akár taszítást is. De tudni kell, azért érezzük ezt, mert túl kell jutnunk a saját traumánkon. Ha ezt át tudjuk hidalni, ha tudunk találni ebben segítőket, akkor meglátjuk, hogyan fogunk szárnyalni anyaként, apaként, szülőként, gyerekként, hogyan tud a párunk, gyermekünk és mi magunk kiteljesedni abban a szerepben, abban az életfeladatban, amit meg kell oldani. Ölelni, ölelni, ölelni és közben egymás szemébe nézni, hiszen a szemkontaktus is gyógyít.

Magyarországon hol tart ez a kezdeményezés?

– Vannak iskolák, óvodák, intézmények, ahová már elvittem a Születésmesét. Jó lenne, ha részévé válna az oktatásnak, ha a közösségek maguk szerveznének családos programot, aminek keretében a Születésmese a családi program részévé válhat. Fontos közben hangsúlyozni, hogy nem lehet a születést úgy mesélni, hogy közben a saját traumánkat adjuk át. Nem mindegy, hogy ki és hogyan tanítja. Hogy ez mennyire így van, igazolja az is, hogy körülbelül négy éve keresek valakit, aki megrajzolná a születésmesét. Ennek a spanyol mesének van egy rajzos változata, ami eléggé dalis. Ez a spanyol gyerekeknek nem idegen, nekünk, magyaroknak viszont igen. Nagyon gyönyörű képeket készítő grafikusokkal beszéltem, és nem voltak képesek megrajzolni a Születésmesét, mert a saját traumájuk nem engedte ezt. Most végre találtam egy anyukát, aki saját maga keresett meg, hogy szeretné elkészíteni a rajzokat, így végre decemberben lesz igazi magyar Születésmese.

Várjuk a magyar Születésmesét, valamint Katalint újabb mesékre itt, Szerbiában, azért, hogy tovább erősítse bennünk azt, hogy soha, semmilyen módon nem szabad egy újszülöttet az édesanyjától eltávolítani, hiszen ez a korai kapcsolat eredményezi a ragaszkodást, ami a biztonságos, szeretetteljes érzelmi kötődés alapja a családokban, valamint a társadalom egészét is szolgálja.