Az emberek számos esetben nehezen tudják elfogadni saját élethelyzeteiket, a velük megtörtént eseményeket, vagy feldolgozni saját érzelmeiket – az eredmény: depresszió. A tengeren túl az emberek többségének saját lélekgyógyásza van, akihez ilyen esetekben fordulhat, az amerikaiak úgy mennek a pszichológusukhoz vagy a pszichiáterükhöz, mint mi a háziorvoshoz. Egyáltalán mikor beszélünk depresszióról? E betegséggel kapcsolatos kérdéseket dr. Magyar Lóránt zentai mentálhigiénés szakorvosnak tettük fel.
Az emberek nagyon könnyen mondják magukra, hogy depressziósak, de mi is tulajdonképpen a depresszió? A test fizikai betegsége, vagy a lélek zavara?
– Nos, azt tudnunk kell, hogy egy lehangolt állapot még nem depresszió. Ez gyakran megtörténhet és sokan erre mondják, hogy „depressziós vagyok”. Ahhoz, hogy depresszióról beszéljünk, a lehangoltság és a kedélyvesztés az általános érdektelenséggel legalább két hétig kell hogy tartson. Az agy mint szerv éppúgy megbetegedhet, akár bármelyik másik szerv. Ez adott esetben depressziót jelent. De lévén, hogy a lelki-szellemi történések nem különíthetők el az agytól, nehéz megmondani, hogy melyik az elsődlegesen érintett.
A pszichének számos betegsége van. Mivel szokták a laikusok leggyakrabban összetéveszteni a depressziót?
– Általában az egyszerű kedélyromlással, a hangulatvesztéssel téveszthető össze. Aztán olyan ember is van, aki egyszerűen melankolikus vérmérsékletű és alapjáraton kissé alulhangolt. Vannak (férfiak), akik a női örökös elégedetlenségre mondják, hogy depressziós. Azt pedig kihangsúlyoznám, hogy a depressziós ember nem őrült és betegsége nem szégyen.
Milyen okokra vezethető vissza a depresszió mint betegség? Külső környezeti hatásokra, belső tulajdonságokra, az egyéniség zavaraira?
– Előző gondolatomat folytatva, van olyan helyzet, amikor az agy érintett elsődlegesen a betegség kialalkulásában. Ezt nevezzük úgynevezett „endogén”, azaz belső okokra visszavazethető depressziónak, amelynek oka kevésbé ismert. Valami oknál fogva felborul az agy egyensúlyi állapota, ami depresszióban nyilvánul meg és elsősorban gyógyszeresen kezelendő és kezelhető.
A másik nagy csoportba az a depresszió tartozik, amely valamely – jól beazonosítható – életesemény során alakult ki. Ezt nevezzük „exogén”, illetve külső okokra visszavezethető depressziónak. Mindkettő, de ez utóbbi jelentősen meghatározott a személyiségtől, beállítottságtól.
Milyen tünetekkel jár? Ezek a tünetek fizikai jellegűek, vagy negatív hangulati elemek?
– A tüneteket több csoportba sorolhatjuk, és szinte minden esetben jelen van mindegyikből néhány. Az általános tünetek az alvászavar, csökkent munkakedv, állandó fáradtság, étvágytalanság, csökkent nemi vágy, gondozatlan külső és különböző testi panaszok, pl. fejfájás, gyomorpanaszok stb. Jelentősek az érzelmi tünetek, mint az általános lehangoltság, elhidegültség, szomorúság (sírás), ellenséges érzések (öngyűlölet, önvád), bűntudat, ingerültség, szorongás-aggodalom, reménytelenség és hasonlók. A gondolkodást a pesszimizmus jellemzi és gyakoriak lehetnek a halállal kapcsolatos gondolatok és az öngyilkossági kísértések is.
A viselkedést a cselekvési passzivitás, a hanyagság, a vontatottság-lassúság jellemzi.
Sok pedagógus, szülő panaszkodik, hogy a gyermekek körében is gyakori a depresszió. Ez mivel magyarázható?
– Az általános életuntság, az élet értelmének a hiánya jelentős kiváltó ok. De az is, hogy egyre kevésbé stabil személyiségszerkezet alakul ki a fiatalokban. Ennek oka pedig egy szélesebb kulturális és társadalmi háttérre vezethető vissza (meggyengült családi rendszer, teljesítményorientáltság, elhanyagoltság, erős verseny és bizonytalanság stb.). Az iskolai rendszer követelményei és teljesítményértékelése is jelentősen rájátszik a fiatalkori depresszió kialakulására. A fiatalok egyre érzékenyebbek a visszautasításra, a megbántásokra, a kudarcokra, és egyre kevésbé képesek azokat feldolgozni. Érdemleges segítséget pedig nemigen kapnak. Annál is inkább veszélyes helyzet ez, mert a fiatalkori depresszió nem olyan, mint a felnőttkori. Nehezebben észrevehető – ún. „mosolygós depressziónak” is nevezik. Ezért nem is veszi komolyan senki, csak amikor már nagy a baj. Az Egészségügy Világszervezet becslése szerint 2020-ra a depresszió lesz a második leggyakoribb önálló betegség világszerte. Ez pedig a mostani fiatalok körében alakul ki elsősorban. A helyzet drámai, főképp, hogy maga után vonja a kábítószer-fogyasztást, a bűnözést, a nemi kicsapongásokat, az agressziót. A vészlámpa már vörösen ég…
Örökölhető-e a depresszióra való hajlam?
Határozottan. De az öröklődés nem elégséges feltétel, hogy a depresszió kialakuljon, illetve nem törvényszerű, hogy a hajlam kibontakozzon. Ahhoz a saját felelősségünk és szerepünk is jelentősen hozzájárul. A hajlam csak nagyobb esélyt jelent, nem magát a betegséget.
