2025. szeptember 13., szombat
NŐI LABDARÚGÁS

Páholyban a szabadkaiak, nehéz helyzetben a Fradi

Szerdán és csütörtökön Európa-szerte a női nemzetközi kupákban is nagyüzem volt, hiszen ezen a két napon rendezték a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzéseit, illetve az első ízben kiírt női Európa-liga kvalifikációjának odavágóit.

Az egyetlen versenyben lévő szerbiai csapat, a második számú sorozatban érdekelt szabadkai Spartacus gyakorlatilag már az első találkozón kivívta a továbbjutást, a Kék Galambok ugyanis idegenben 5:0-ra nyertek az albán Partizani Tirana ellen, így a jövő heti szabadkai visszavágó várhatóan könnyű lesz. A Durrësben megrendezett összecsapáson a kék-fehérek már az első percben betaláltak az ellenfél kapujába, az 5:0-s végeredményt pedig koreai légiósuk, Szo Ji Kim állította be a rendes játékidő utolsó előtti percében. A régió másik képviselője, a sokszoros bosnyák bajnok Sarajevo hazai környezetben nem tudott előnyt szerezni a török Fomget ellen, a norvég Rosenborg és a milánói Inter viszont kényelmes helyzetből várhatja a jövő heti eindhoveni, illetve edinburghi visszavágót, mivel mindkét gárda háromgólos előnyt szerzett.

Néhány érdekesebb eredmény az Európa-liga selejtezőjéből: Sarajevo–Fomget 0:0, Rosenborg–PSV 3:0, Inter–Hibernian 4:1, Ajax–Sturm 2:0, Aris–Anderlecht 0:5.

A magyar bajnokság legutóbbi hat kiírását megnyerő Ferencváros gárdája az idén sikerrel vette a BL-selejtezők 2. körét, miután az albániai minitornán a zöld-fehérek előbb legyőzték luxemburgi, majd fehérorosz ellenfelüket is. A harmadik fordulóban viszont már jóval nehezebb feladat várt Albert Flórián tanítványaira, akik csütörtökön este a háromszoros norvég bajnok Valerenga vendégei voltak. Az oslói találkozó első félidejében az FTC lányai remekül védekeztek, a szünet után azonban a végig nagy fölényben játszó hazaiak háromszor is bevették Milica Kostić kapuját, formalitássá téve így a budapesti visszavágót, amelyet a III. Kerületi TVE pályáján rendeznek meg.

A Szerbiát képviselő Crvena zvezdának az idén sem termett sok babér a női BL-ben, a piros-fehérek a selejtezők 2. körében előbb 6:0-ra kikaptak a holland Twentétől, majd alulmaradtak az ír bajnokcsapattal szemben is, így számukra gyorsan véget ért az európai kaland.

Néhány érdekesebb eredmény a női BL selejtezőinek 3. köréből: Katowice–Twente 0:4, Brann–Manchester United 1:0, Eintracht–Real Madrid 1:2, Roma–Sporting 1:2, Hacken–Atlético Madrid 1:1, Paris–Austria Wien 0:0 Valerenga–FTC 3:0.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Jelenet a Partizani–Spartacus mérkőzésről (Fotó: facebook.com/ZFKSPARTAK)