Néhány hazai gyógyfürdő képviselői március derekán Újvidéken jártak, hogy ismertessék az üdülési, egészségmegőrzési, illetve gyógykezelési lehetőségeiket, programjaikat. A Loznica tőszomszédságában lévő Koviljača fürdő és speciális rehabilitációs kórház illetésekei egy lépéssel tovább mentek, és a múlt héten meghívták a vajdasági újságírók egy kisebb csoportját. Ennek köszönhetően a helyszínen betekintést nyerhettünk, és magunk is megtapasztalhattuk mit tudnak felkínálni a betegeknek, egészségeseknek, nyugdíjasoknak és a fiataloknak egyaránt, illetve miben számítanak egyedülállónak az országban.
Gyógyulás iszapba merülve
A Koviljača fürdő elsősorban a páratlan értékű iszapjáról híres, amit gyógyászati célokra különleges módon készítenek elő. A kőzetek és növényi maradványok korhadásából keletkezett gyógyföldet hatalmas medencékben gyűjtik, majd keverik a környékben feltörő kénes gyógyvízzel. Ezután elkezdődik az érlelési folyamat, amely anaerob körülmények között történik és egytől három évig tart – közben szigorúan ügyelnek arra, hogy az iszap ne száradjon ki – ez alatt az idő alatt a peloid finom szemcséssé válik, és kialakul a jellegzetes kémiai összetétele. Magas szervesanyag-tartalmának köszönhetően nagyon jót tesz a szervezetnek, bizonyos esetekben sokkal hatékonyabb, mint a gyógyszer. Az iszapot felhasználás előtt felmelegítik, így valóságos balzsamként hat a testre.
Az iszapkezelés legjellemzőbb tulajdonsága a jó hőtároló képesség és a jó hőleadás. A hő hatására kitágulnak az erek, gyorsul az anyagcsere, ennek következtében csökkennek a gyulladások, az iszapban lévő kén pedig fokozza az anyagcserét. A kénnek ugyanis nagy szerepe van a porcok alapanyagának felépítésében. A porcokban nincsenek erek, kettős szálú rostokból állnak, ezeket kénhidak kötik össze – ez adja a porcnak a rugalmasságát. Ha elkezdődik a kopás, a kénhidak megszűnnek, és a reumás porcnak kénéhsége lesz. Azért jó a kénes iszappakolás, illetve a kénes gyógyvíz, mert a bőrön át felszívódik, majd raktározódik a kötőszövetekben, ahonnan fokozatosan beépül a porcba. Valójában ezért érezhető sokáig a kúra jótékony hatása.
Képzett szakemberek, korszerű felszerelés
Koviljačán amellett, hogy megbecsülik a természet értékes ajándékát, a föld mélyéből eredő kincs felhasználásán kívül a rehabilitációs kórházban a legkorszerűbb szakmai elvárásoknak megfelelő gyógykezelést nyújtanak. Egyrészt megkülönböztetett figyelmet fordítanak az orvosok továbbképzésére, a közelmúltban például két rangos szakmai kongresszuson vettek részt, az egyiken a csontritkulás, a másikon a thalassoterápia volt a téma. Két év múlva pedig Koviljača lesz egy nemzetközi balneológiai kongresszus házigazdája.
Másrészt a jól képzett szakorvosok és terapeuták mellett nagy figyelmet fordítanak a kórház felszereltségére, korszerű gyógyászati műszerek és berendezések vásárlására, ami nélkülözhetetlen a pontos diagnózis felállításában – mondja dr. NikolaSremčević igazgató, és mindenekelőtt az elektroneurográfiát említi, azt a berendezést, amely az idegrostok elektromos működését vizsgálja tűelektródával. Az eddig ismert kúrákat pedig tudományosan elfogadott orvos-szakmai alapokra épülő, különböző speciális gyógyprogramokkal egészítik ki, ilyen a gyógypakolások mellett az elektroterápiás, mágneses, lézeres, parafinos kezelés.
A kórházban reumatológiai, kopásos (degeneratív) jellegű ízületi és gerincbetegségeket, porckorongbetegségeket, baleseti sérüléseket, poszttraumás állapotokat, csontritkulást, ízületi protézisműtét és egyéb ortopédiai műtét utáni állapotokat, anyagcsere- és egyéb belgyógyászati alapbetegségekhez társuló mozgásszervi elváltozásokat, egyes nőgyógyászati és bőrbetegségeket, valamint meddőséget gyógyítanak. Minden egyes gyógykúrát alapos orvosi vizsgálat előz meg, a szakorvos a páciens egészségi állapotának megfelelően írja elő a kezelést.
Az igazgató külön felhívja a figyelmünket arra, hogy a rehabilitációs kórház gyermekosztálya egyike a legkorszerűbben felszerelteknek az országban. Sajnálattal jegyzi meg, hogy erről még orvosi körökben is kevesen tudnak.
Csontritkulás-kezelési program
A fürdőben külön programot dolgoztak ki a csontritkulásban szenvedő páciensek panaszainak enyhítésére. Dr. Snežana Vasić elmondja, hogy nemcsak a változó korban lévő nők betegszenek meg oszteoporózisban, hanem gyógyszerszedés mellékhatásaként olyan személyek is, akik gyulladásos eredetű reumatikus betegségben szenvednek, de a kór nem kíméli a gyermekeket sem. Idősebb betegeknél szintén gyakori, sokszor tünetmentes, csak egy-egy törés hívja fel a figyelmet rá. Eddig a csontritkulás következtében történt törések utáni állapotokat kezelték, most azonban a megelőzésre és a panaszok enyhítésére helyezik a fő hangsúlyt. A kezelés ebben az esetben is állapotfelméréssel kezdődik, oszteodenzitometriával – ez is a legújabb berendezések egyike – állapítják meg, hogy milyen a csontok ásványianyag-tartalma. Minél nagyobb az ásványianyag-tartalom, annál tömörebbek és erősebbek a csontok, annál kisebb a hajlam a (spontán) törésekre. Ezt a vizsgálatot azért végzik, mert alkalmas annak megállapítására, hogy a betegnél fennáll-e a csontritkulás, vagy éppen kialakulóban van. E betegség esetén a csontok tömörsége csökken, szerkezetük sérül, elvékonyodnak, és törékennyé válnak. A csontsűrűségmérés kimutatja az ún. oszteopéniát is, amely egy közbülső állomás a normális csontsűrűség és a csontritkulás állapota között.
Dr. Snežana Vasić munka közben
Dr. Vasić elmagyarázza, hogy a diagnózis felállítását követően az esetleges törések megelőzésére helyezik a hangsúlyt. A program átfogó, s mindenekelőtt életmódbeli változtatásokra alapul, ez azt jelenti, hogy D-vitaminnal kiegészített, kalciummal dúsított táplálék fogyasztását javasolják a pácienseknek. A program másik fontos tétele a gyógytorna, valamint a rendszeres mozgás, azaz a heti háromszor fél óra intenzív séta. Fájdalom esetén gyógyszeres kezelést is kap a páciens.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy intenzív fizikális terápiával, iszapkezeléssel és megfelelő étkezéssel jó eredményeket érnek el. A hosszabb távú, tartósabb javulás érdekében az ajánlott kezelés három hétig tart, és évente legalább két ilyen kúra javasolt. Mivel a csontritkulás megelőzése nem tartozik a betegbiztosító által finanszírozott gyógykezelések közé, ezért a terápiáért fizetni kell. Az orvosi vizsgálat, napi négy gyógykezelés, a szállodai ellátás (éjszakázás, napi háromszori étkezés) naponta 3500 dinárba kerül.
A rehabilitációs kórház gyermekosztálya egyike a legkorszerűbbeknek az országban
Kérdésünkre, hány vajdasági keresi fel a koviljačai fürdőt, vendéglátóink elmondták, hogy a gyógyulni, üdülni vágyók alig 10 százalékát teszik ki, ami azt jelenti, hogy 600-700 vajdasági látogat hozzájuk, és elenyésző az orvosi beutalóval érkezők száma. Ami pedig a nyugdíjasokat illeti, tartományunkból tavaly mintegy 100-an üdültek itt.
A kórház részben önellátó, az állam a dolgozók felének a fizetését fedezi, a többit maguknak kell előteremteniük. Ezért mindent megtesznek, hogy minél színvonalasabb gyógykezelést tudjanak nyújtani, és minél többen megismerjék szolgáltatásaikat.
