A végéhez közeledik a Budapest–Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
A Budapest–Belgrád vasútvonal az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai vasútfejlesztése. A beruházás eredményeként Magyarország egy teljesen megújult, 160 kilométer hosszú, kétvágányú, óránként 160 kilométeres sebességet biztosító fővonallal gazdagodik – közölte a vezérigazgató.
„Gyakorlatilag a régit elbontottuk, s helyén egy vadonatúj – személy- és áruforgalmat egyaránt kiszolgáló – infrastruktúra létesült” – fogalmazott.
Megújultak a sínek, a felső vezeték, az épületek, most kezdődik a „sötét üzem”. Két mozdonnyal kipróbálják, hogy a vágányok valóban járhatók-e, és minden úgy működik, ahogy tervezték – tette hozzá.
Ez a vasútvonal, amely Magyarországon keresztül köti össze Európát Szerbiával, Budapestről mintegy 3 és fél óra alatt teszi lehetővé a szerb fővárosba való eljutást. Kiskunhalas 75 perc alatt, a kelebiai határátkelőhely pedig másfél óra alatt érhető el – mondta.
Tájékoztatása szerint a projekt egyszerre erősíti a nemzetközi vasúti kapcsolatokat, a hazai hálózatot és a budapesti agglomeráció közlekedését. A 150-es vonal újjászületik, és a soroksári-dömsödi térségből is gyorsabb, megbízhatóbb eljutás válik lehetővé.
„A Budapest–Belgrád vasútvonal hosszú távon erősíti Magyarország logisztikai és közlekedési szerepét” – fogalmazott Hegyi Zsolt.
Nyitókép: Baon.hu


