2025. július 12., szombat

Terjed az influenza, és kelet felé tart

Ugyanolyan halálozási minta mutatkozik, mint a 2009–2010-es H1N1-járvány idején

Emelkedik a szezonális influenzában megbetegedők száma az európai járványügyi központ (ECDC) szerint Hollandiában, Írországban, Spanyolországban és Franciaországban, miközben a vírus kelet felé terjeszkedik.

Több száz embert ápolnak intenzív osztályokon, és növekszik az elhalálozások száma is. Az ECDC szakemberei aggodalmukat fejezték ki különösen amiatt, hogy a mostani influenzaszezonban – amelyet a H1N1 vírustörzs dominál – nagy számban betegednek meg fiatalok.

Védőoltással még az influenzaszezon közepén is elkerülhető lenne sok megbetegedés és elhalálozás – közölte Marc Sprenger, a szervezet igazgatója. Az ECDC legutóbbi heti jelentéséből kiderült, hogy Spanyolországban 24, Hollandiában 11, Írországban 6 influenza miatti halálesetet jelentettek. A brit hatóságok tájékoztatása szerint a szigetországban október óta, vagyis a szezon kezdetétől eddig legalább 254 ember halálát okozta influenzás fertőzés.

Figyelembe véve, mi történik Franciaországban, Hollandiában és Írországban, láthatjuk, hogy a járvány nyugatról kelet felé tart – mutatott rá Angus Nicoll, az ECDC influenza-szakértője. Véleménye szerint Nagy-Britannia – ahol az intenzív osztályokon influenzás betegek garmadáját kezelik, és az oltások iránti hirtelen kereslet néhány helyen hiányhoz vezetett – figyelmeztető példa lehet a keletebbre fekvő országok egészségügyi hatóságai számára.

Aggasztó, hogy ugyanolyan halálozási minta mutatkozik, mint a 2009–2010-es H1N1-járvány idején. A fiatalok, elsősorban a klinikai kockázatot mutatók vannak veszélyben, de azok is elkaphatják a kórt, akiknek semmilyen egészségügyi problémájuk nem volt korábban – fogalmazott. Más országokban is hasonló mintától kell tartani. A pontos halálozási arány meghatározásához általában több hónapra vagy akár egy évre is szükség van, így Nicoll szerint nagy valószínűséggel előfordulhat, hogy a Nagy-Britanniában közzétett adatok csak minimumbecslést jelentenek.

Idén világszerte olyan szezonálisinfluenza-oltást kínálnak, amely a H1N1 vírustörzset is tartalmazza. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalása szerint ugyanis a tavaly pánikot okozó törzs lehet a domináns az északi félteke influenzaszezonjában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel