2025. december 6., szombat

Ízek, hagyományok és kulináris élmények

Vajdasági termékek, pálinkák és kézműves különlegességek várják a látogatókat a Zentai Gazdanapokon

Cikkünkhöz fotógaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el. 

Szombaton reggel elkezdődött a 9. Zentai Gazdanapok a sportcsarnokban. A Vajdaság-szerte híres rendezvény a Zentai Gazdakör szervezésében valósul meg a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, a Szent Miklós Pálinkalovagrend és a Vatebet támogatásával.

A kapunyitás után a program a lovagrendek felvonulásával kezdődött, majd 11 órakor megtartották a hivatalos megnyitót. Az eseményen részt vett Szekér Klára, Magyarország belgrádi nagykövetségének agrárattaséja, Juhász Attila, a gazdasági minisztérium államtitkára, Tóbiás József, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Tóth Zoltán, a tartományi mezőgazdasági titkárság titkárhelyettese, Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere, valamint Zenta község számos tisztségviselője.

A rendezvényt hivatalosan Burány Hajnalka nyitotta meg és köszöntötte a jelenlévőket. Ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy a gazdanapok a környékbeli adventi készülődés szerves részévé vált. 

– A gazdanapkon környékünk és községünk legtehetségesebb termelői, kézművesei, díjnyertes pálinkái és kulináris különlegességei mutatkoznak be. Ez a két nap évről évre azt bizonyítja, hogy a mezőgazdaság nem csak hagyomány, hanem a jövőnk egyik legfontosabb alappillére. A mai nap a munkáról, a kitartásról és a tudásról szól. Olyan értékek, amelyekre a közösségünk és a községünk mindennapjai épülnek. A gazdák teljesítménye biztosítja városunk és térségünk stabilitását, és erősíti azt a gazdasági alapot, melyre hosszú távon is lehet építeni – fogalmazott Burány Hajnalka.

A tartományi mezőgazdasági titkárság nevében Tóth Zoltán is köszöntötte a jelenlévőket és az esemény fontosságát méltatta. Elmondta, hogy a Zentai Gazdanapok mára hagyománnyá vált, nem csupán helyi, hanem regionális szinten is.

– Olyan esemény ez, amely megszólítja a térség gazdáit, termelőit, kiállítóit és kézműveseit, valamint mindazokat, akik értékelik a minőségi helyi termékeket, a hagyományos ízeket és a vajdasági gasztronómia sokszínűségét. A gazdanapokon Vajdaság kicsiben jelenik meg, bemutatkoznak gazdag hagyományaink, a paraszti kultúra értékei, a föld iránti ragaszkodásunk és újra felfedezhetjük azokat a kézműves termékeket, amelyek korábban a mindennapok természetes részei voltak. Ezek mellett teret kapnak a minőségi innovatív termékek is, amelyek előremutatnak és a jövő lehetőségeit hozzák el hozzánk – mondta Tóth Zoltán.

A megnyitó után a sajtó kérdésére Kobrehel Ervin, a Zentai Gazdakör elnöke elmondta, hogy az idei gazdanapokra 130 kiállító jelentkezett és a sportcsarnok maximális befogadóképességét kihasználja a rendezvény. Hozzátette, a rendezvény célja hogy összehozzák a zentai és környékbeli kistermelőket.

A kiállítók bőséges kínálattal és igazi vajdasági termékekkel várják az érdeklődőket (Fotó: Gergely Árpád)

A kiállítók bőséges kínálattal és igazi vajdasági termékekkel várják az érdeklődőket (Fotó: Gergely Árpád)

Kobrehel Ervin (Fotó: Gergely Árpád)

Kobrehel Ervin (Fotó: Gergely Árpád)

– Rengeteg különféle kiállítónk van, és ez azt jelenti, hogy a környékünk nagyon szép és sokszínű, aminek mi igazán örülünk. Igyekszünk a kistermelőket ösztönözni arra, hogy folytassák a munkát, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben számos nehézséggel kellett szembenézniük. A gazdanapokon lehetőség nyílik arra, hogy az eladók és a vásárlók elbeszélgessenek egymással, megismerjék egymást. Erre egy bevásárlóközpontban nincs lehetőség. A rendezvénynek több kísérő programja is van. A kiállítás mellett vannak gyermekprogramok, mint a tortadíszítő verseny, amire több mint 70-en jelentkeztek, illetve bábelőadás is lesz. A rendezvény fontos része még a XXV. Nemzetközi Pálinkafesztivál díjátadó ünnepsége. A versenyre hét országból közel 1200 mintát küldtek be. Ez Kárpát-medence szinten is jelentős mennyiség, úgyhogy ez az egyik legmagasabb mintaszámmal rendelkező verseny a régióban. A pálinkákat egy szakmai zsűri bírálta el, akik kiválasztották a legjobb italt – mondta Kobrehel Ervin. 

A díjazottak Kobrehel Ervinnel és Burány Hajnalkával (Fotó: Gergely Árpád)

A díjazottak Kobrehel Ervinnel és Burány Hajnalkával (Fotó: Gergely Árpád)

A XXV. Nemzetközi Pálinkafesztivál legjobb pálinka díját a becsei Gakovć Boris vilmoskörte pálinkája érdemelte ki. A legjobb szerbiai pálinka készítő pedig a bácskossuthfalvi Kollár Olivér lett.

A Zentai Gazdanapok vasárap 17 óra után ér véget, addig a szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Már a délelőtti órákban nagy volt a sportcsarnokban a nyüzsgés (Fotó: Gergely Árpád)