A női rémálmok közül első helyen talán a meddőség áll, de egy magzat elvesztése is legalább akkora trauma, mint a végleges búcsú az anyaság lehetőségétől. A sötét félelmek sora még folytatható a koraszüléssel vagy a méhen kívüli terhességgel, s ha ehhez hozzávesszük, hogy létezik egy szinte észrevétlen betegség, amely mindezen tragikus lehetőségeket magában foglalja, már érthető, miért kell erről beszélni.
Biológiai jellemzőit tekintve a vírusokhoz és a parazitákhoz hasonlít, rendkívül gyorsan szaporodik, osztódásához 2-3 nap is elegendő. Előfordulhat, hogy a baktérium nem osztódik, de tovább él a hordozó szervezetében – ez az időszak akár hónapokig is tarthat, folyamatosan reakcióra késztetve az immunrendszert. A kórokozó a nemi szervek hengerhámsejtjeihez kapcsolódik, így nőknél főként a méhnyak, a méh, a petevezeték és a húgycső, férfiaknál pedig elsősorban a húgycső sejtjeit támadja.
A szexuálisan aktív nők 15–25 százalékánál kimutatható a kórokozó, de gyakori partnercsere esetén ez az arány megközelítheti a 40 százalékot is. Különösen veszélyeztetettek a szexuális életet épp csak elkezdő fiatalok, egészen 25 éves korig. A szájon át szedhető, illetve a méhen belül elhelyezett fogamzásgátlók alkalmazása nagy szerepet játszhat a kórokozó terjedésében, mivel nem jellemző, hogy új partnerkapcsolat esetén a párok óvszert használnak. A Chlamydia előfordulását növeli a 17 éves kor előtt elkezdett szexuális élet, a gyakori új partner, valamint a poligám életmód. Szintén növeli a látens Chlamydia-fertőzés kialakulásának esélyét, ha a partner más, szexuális úton terjedő betegségben is szenved.
A néma betegségnek is nevezett Chlamydia trachomatis-fertőzés tünetszegénysége a kórokozó sajátos viselkedéséből adódik: a lassú osztódási ciklus, valamint a hosszú rejtőzködési idő miatt gyakran semmilyen jel nem utal a kórokozó jelenlétére. Ez az érintettek és az orvosok számára egyaránt rendkívül nehezíti a betegség felismerését. Természetesen előfordul, hogy tüneteket okoz a Chlamydia-fertőzés – ilyenkor a leggyakrabban rendellenes folyás, zavaros, szürkés-fehéres, gennyes, méhnyakból eredő váladék, a méhnyak nyálkahártyájának ödémája, duzzanata, valamint sérülékeny állapota utalhat a fertőzés létrejöttére.
Amennyiben a betegség huzamosabb ideig tart, a méhnyakból történő felszálló fertőzés esélye is növekszik. Így a méhnyálkahártya, illetve a petevezeték is érintett lesz – a felszálló fertőzés jellegéből és időben történő előrehaladásából adódnak a későbbi szövődmények. A kialakuló kismedencei gyulladás következtében károsodhat a petevezeték (teljes vagy részleges formában), ezzel csökken a teherbeesés esélye, és gyakran meddőséget okozhat. Terhesség vállalása esetén növekszik a méhen kívüli terhességek aránya, valamint a méhnyálkahártya károsodása miatt nő a vetélés és a koraszülés előfordulásának esélye is.
A fertőzött nők 65–80 százaléka, míg a férfiak 45–50 százaléka tünetmentes. Éppen az a betegség legnagyobb veszélye, hogy nagy százalékban nem kerül felismerésre a rutin orvosi vizsgálatok során. Ezért kiemelten fontos, még panaszmentes esetekben is, a szűrővizsgálatok elvégzése. A betegség diagnosztizálására számos laboratóriumi módszer áll rendelkezésre. Nők esetében a mintavétel elsődlegesen a méhnyak hámkaparéka, de a hüvelyváladék méhnyakhoz közeli része, illetve a vizeletsugár eleje is alkalmas a kórokozó kimutatására
