2025. július 13., vasárnap

Édesített borsófőzelék

Doktori intelmek, hogy a gyermek a hógolyót, ne a megfázást kapja el
Réteges öltözködéssel elkerülhetőek a betegségek

Orrspray-vel tisztán tartani az orrot, lehetőleg természetes módon csökkenteni a lázat, Ibuprofen vagy Paracetamol szirupot adni a fájdalom, illetve a gyulladás csillapítására, de ha nem javul vagy súlyosbodik a kisgyermek állapota, azonnal az orvoshoz kell fordulni – sorolja a teendőket légúti fertőzések esetén Nyirádi Miklós kishegyesi orvos a Gyógykalauz számára.

Milyen gyermekbetegségekkel találkozik tömegesen télidőben az orvosi rendelőben?

– Elsősorban felső légúti fertőzésekkel küszködők, tehát torokfájásra, orrfolyásra, hasfájásra panaszkodó kis páciensek jelentkeznek nagyobb számban. Ám ez természetes, hiszen nincs olyan gyermek, akit elkerülne a megfázás, sőt néhány kisgyermeknél a téli hónapokban szinte állandó jellegű. Ezek a kis betegek szinte egész télen küzdenek a vírusokkal, egy-egy újabb kórokozóval, a szülő pedig aggódva jelentkezik az egészségházban. Érdekes jelenség, hogy testvérek között az idősebb mindig gyengélkedőbb, ugyanis ő kerül elsőként óvodába vagy iskolába, s a kisebb még otthon megfelelő védettséget szerez a nagyobbik által, immunrendszere korán megismeri a vírusokat, baktériumokat.

Mit tanácsol: kérjék-e a szülők az influenza elleni védőoltást?

–A védőoltás igénylését, illetve mellőzését a szülőkre bízom. Tudniuk kell, hogy a hivatalos álláspont szerint az idős személyeknél és a kisgyerekeknél akár életet is menthet a vakcina. De egyes orvosok úgy vélik, az autoimmun betegségek kialakulásáért a védőoltások a felelősek. Mielőtt a szülők a vakcina beinjektálása mellett vagy ellene döntenek, mindenképpen kérjenek megfelelő felvilágosítást előnyeiről, illetve a lehetséges mellékhatásokról.

Nyirádi doktor: Az aszpirin gyermekeknél kerülendő


Mikor kell orvoshoz fordulni, ha megtámadja a betegség a szervezetet?

– Ha a gyerek jól viseli a fertőzést, nyugodtan alszik, és a betegség nem súlyosbodik, nem kell rögtön orvosért küldeni. De ha a tünetek nem csillapodnak, mindenképpen tanácsos felkeresni a rendelőt. Az orvos munkáját megkönnyíti, ha a szülő pontos választ tud adni arra, hogy mikor kezdődött a betegség, milyen hirtelenséggel alakult ki, s a gyermek környezetében volt-e már lázas, köhögő személy.

Odahaza hogyan enyhíthetők a fertőzéses panaszok?

–A láz természetes jelenség, azt jelzi, hogy jól működik az immunrendszer. A házipatikában épp ezért helyet kell kapnia a lázmérőnek is. Tudni kell azonban, attól függően, hogy a farban, a fülben vagy a hónaljban mérjük a testhőt, az értékek akár 1-2 Celsius-fokos eltérést is mutathatnak. A hónaljban amúgy is körülményes vizsgálódni, mert a lázmérőt 2-4 percig kell benn tartatnunk. Nagyobb megerőltetés, sírás, dühkitörés, szaladgálás után sem kaphatunk reális adatokat a hőemelkedésről. Acetilszalicil-sav-alapú gyógyszert (például aszpirint, Andolt, Kalmopyrint) azonban semmi esetre se adjunk a kicsiknek, hisz köztudott, hogy Reye-szindrómát okozhat! Helyette Ibuprofen vagy Paracetamol javallott, szirupként, melyet a gyerekek szívesen fogyasztanak. A vizes-alkoholos borogatás, a langyos fürdő sosem árthat. Jómagam szeretem alkalmazni a kámforos-mentás kenőcsöket is, amelyek ugyancsak segítik a hőleadást, könnyítik a légzést. A lázas gyereket ne öltöztessük túl, gondoskodjunk szabad mozgásáról, kényelmét ne korlátozzuk túl sok paplannal, takaródzóval, dunyhával! A folyadék utánpótlását sem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen a gyümölcslevek, a teák a legjobb köptetők. (Külön köptetőszert nem is szokásom felírni.) A szénsavas italokat kerüljük, hiszen rombolják a betegség miatt amúgy is károsodott nyálkahártyát! A hányástól sem szabad túlságosan megijednie a szülőnek. A kicsik a váladékot legtöbbször lenyelik, ettől pedig émelyegnek, felfordul a gyomruk. Ha pedig mégsem, a váladék a tápcsatornán keresztül ürül, emiatt lesz a széklet lágyabb. Az orr tisztán tartására is fordítsunk figyelmet: az orrspray-t remek eszköznek tartom, mellyel a váladék eltávolítható, s ezáltal elkerülhető számos szövődmény, így a középfülgyulladás is. Ezért is fontos szelelnie az orrnak. Persze érvényes az aranyszabály télen is: a megelőzés a legjobb gyógyszer.

Tehát zöldségek és gyümölcsök, változatos táplálkozás. De mi módon lehet a spenótot belediktálni a gyerekbe?

– Kitartó munkával. Ha a gyerek azt látja otthon, hogy a vasárnapi ebédnél mindenki mindenből egyaránt fogyaszt, ő sem cselekszik majd másképpen. Hat hónapos korban a gyümölcsszörpök, zöldséges pépek, főzelékek már helyet kaphatnak a napi menüben. Végső esetben szoktam tanácsolni, hogy édesítsük meg a spenótot, mézzel keverjük fel a főzeléket. Persze borzasztó ételek születnek, de a kicsik ízérzéke ekkor még annyira bizarr, hogy akár meg is tetszhet nekik az édes elegy. Különben nemcsak a zöldség és gyümölcs jelenti az egészséges táplálkozást, a tésztaféléknek, a húsnak, a halnak, de még az édességeknek is helye van a tányéron. Mindenből mértékkel! Ugyanez érvényes a mozgásra is.

Hogyan öltöztessük a gyerekeket, ha télidőn a szabadba kívánkoznak játszani?

– A sapka, kabát, kesztyű ne maradjon a fogason vagy a fiókban! Réteges öltözködéssel elkerülhetőek a betegségek. Persze nem elég csak ráadni a meleg öltözéket a gyerekekre, hanem szemmel is kell tartani őket. Belefeledkezve a játékba, kipirulva hajlamosak szétcsapni a kabát szárát, ledobni a sálat és a kesztyűt. Figyeljünk erre is, ha a gyerekeket 1-1,5 órára kitereljük a szabadba!

Magyar ember Magyar Szót érdemel