Papp Dániel (1868-1900) író, publicista a Moravicai Értelmiségi Fórum falán elhelyezett emléktáblája megkoszorúzásával kezdődött a szerző nevével fémjelzett XVI. irodalmi rendezvény Bácskossuthfalván, valamint a hozzá fűződő pályázat eredményhirdetése. A megjelenteket dr. Crnkovity Gábor, a rendezvény házigazdája, a MÉF elnöke köszöntötte, kiemelt figyelemmel Kabók Erikát, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagját, Fazekas Róbert tartományi képviselőt, valamint Papp László tanácselnököt.
Kazinczy Paszterkó Diana felvétele
– Már 16 évvel ezelőtt, amikor megrendeztük az első irodalmi tanácskozást, fontosnak tartottuk, hogy Papp Dániel neve ne merüljön feledésbe. A modern irodalom előfutára volt, így jellemzi őt az irodalomtörténet is, és ezért is állítottunk neki emléktáblát – tette hozzá a MÉF elnöke, aki felhívta a figyelmet, hogy az idei évben jegyezzük a neves publicista halálának a 125. évfordulóját.
A koszorúzás alkalmával hegedűjátékával közreműködött Maruzsenszki András József, Reményik Sándor, Vissza című versét pedig Gáspár Kamilla tolmácsolta. A program az Echo Gyermek és Ifjúsági Központban folytatódott. dr. Ispánovics Csapó Julianna szólt hallgatóságához, Magyar irodalom, nők(írók), Vajdaság címmel foglalta össze vidékünk a régmúltban és a jelenben aktív női íróit és költőit. Ez után az Avida gyermeksarok, Nagy Anita és Bese Bencsik Tímea invitálta a gyermekeket izgalmas programokra, kvízre és más nyereményjátékra. A folytatásban irodalmi kalandozások kezdődtek Csík Mónika költővel, íróval, újságíróval, Sándor Zoltán író, újságíróval. A rendezvényen az előadások és a foglalkozások után közzétették az emlékest kapcsán meghirdetett fogalmazás-, esszé-, és novellaíró pályázat, valamint rajzpályázat eredményeit. Az irodalmi pályázatra összesen 168 alkotás érkezet be, a képzőművészetire 118, a felkészítésben 77 tanár vette ki a részét, és valamennyien ajándékban részesültek.
A rendezvény főtámogatója volt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság, a Tartományi Művelődési Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, Topolya Község Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács és Bácskossuthfalva helyi közössége.
Nyitókép: Papp Dániel emléktáblájának megkoszorúzása a MÉF székháza előtt (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)


