A méhen belüli fogamzásgátló eszköz, vagyis a spirál alkalmazása szintén az orvosi közreműködést igénylő fogamzásgátló módszerek közé tartozik. Nagyon valószínű, hogy már a középkorban is alkalmaztak méhűrbe helyezhető eszközt a terhesség megakadályozására. Az is ismeretes, hogy sivatagi karavánok hajcsárai kavicsot helyeztek a teve méhüregébe a vemhesség megelőzésére. A szorosan vett intrauterin eszköz (intrauterine device, IUD) története mintegy 50-60 évre tehető.
Az intrauterin eszközök hatékonysága általában kiváló (Pearl index 0,5–5). Hatásmechaniznizmusuk úgy nyilvánul meg, hogy a méhen belüli eszköz nagy valószínűséggel a már esetleg megtermékenyült és osztódásnak indult petesejt (blastula) megakadályozza a méh nyálkahártyájába való beágyazódást (implantatio). Ezt részben mechanikai úton, részben a méh belső környezetének megváltoztatásával éri el. Feltételezhető, hogy intrauterin eszköz esetén a kürt mozgékonysága is megváltozik, így a spermiumok transzportja is zavart szenved. Használatban vannak nemes fémmel, réz-, ezüst- és aranyszállal kombinált eszközök is, fokozva a kontracepciós hatást. Az úgynevezett medikált eszközökről fokozatosan progeszteron hatású anyag válik le, amely jelentősen fokozza a kontraceptív hatást, a menstruáció ilyenkor kevesebb görccsel és vérvesztességgel jár, és kisebb a kismedencei gyulladások veszélye is. Az eszköz szárához rendszerint egy nagyon vékony, úgynevezett jelzőfonál csatlakozik, amely kilóg a méhszájból, így az eszköz megléte ellenőrizhető és szükség esetén e fonál segítségével eltávolítható a méhüregből. Az eszköz kimutatható RTG- és ultrahangvizsgálat segítségével is.
A méhen belüli eszközt elsősorban azoknak a nőknek ajánljuk, akik már túl vannak egy terhességen, de legoptimálisabb azok számára, akik már nem kívánnak szülni, mivel, ritkán ugyan, de az IUD okozhat olyan mértékű gyulladást, amely a kürtre terjedve annak elzáródásához vezethet. Nem alkalmazható kismedencei fájdalom és gyulladás esetén sem. Az említett eshetőségeket felhelyezés előtt ki kell zárni.
A méhen belüli eszköz felhelyezésére legalkalmasabb időpont a menstruáció negyedik-ötödik napja, de legkésőbb a menstruációt követő ötödik napon belül, mivel ekkor terhességről biztosan nem lehet szó, illetve a nyakcsatorna tágulékony, és a felvezetés könnyen kivitelezhető. Egyéb időpont is szóba jön, pl. művi vetélés befejezésekor, de az eszköz felhelyezhető közvetlen szülés után is vagy a szülést követő ötödik-hatodik héten.
A felhelyezést követő időszakban pár napig tartó enyhe fájdalom jelentkezhet, ami hamar megszűnik. Néha a vérzések kicsit bőségesebbek, esetleg hosszabbak lesznek, de az ritkán történik meg, hogy emiatt az eszközt el kell távolítani. Az így felhelyezett eszköz 3–5 évig maradhat a méhüregben, de tapasztalunk sokkal hosszabb időszakokat is. Az eszköz nincs hatással a menstruációs ciklus rendszerességére, de nem zavarja a ciklusban történő hormonszint-változásokat sem, tehát a nő teljes értékűen átéli a hormonszint változásait is (libido, PMS ).
Ha az eszköz viselése mellett mégis intrauterin terhesség következik be, a terhesség kiviselhető. Nem kerül közvetlen kapcsolatba a magzattal, tehát rendellenességektől nem kell tartani, de érdemes a terhesség elején az eszközt eltávolítani.
Említést érdemel, hogy eszközt viselő nőknek nem tanácsoljuk a hüvelytamponokat, mert abban megtapadhat a jelzőfonal, és a tampon eltávolításakor elmozdul az IUD.
Amikor az IUD szükségtelenné válik, illetve cserére szorul, vagy komplikáció miatt el kell távolítani, ez igen egyszerűen, a jelzőfonál segítségével történik. Csak ritkán szükségeltetik komolyabb beavatkozás, leginkább már a nagyon régen felhelyezett eszközök esetében.
A méhen belüli eszközt alkalmazók mintegy három százalékánál jelentkezhetnek szövődmények, mint az eszköz spontán kilökődése, vagy kismedencei gyulladás. Elősegítheti ezt a hüvely nem megfelelő tisztasági foka, vagy olyankor lép fel, ha az akut hüvelygyulladás (colpitis) kezelése elmarad.
