2025. május 31., szombat

Természetes vérnyomáscsökkentők

Megfontolandó tippek, tanácsok

A magas vérnyomás betegségre való hajlam csaknem 40 százalékban meghatározott a génekben. De az, hogy ez felnőttkorban meg is jelenjen, erősen befolyásolják azok a kockázati tényezők , amelyek jórészt az akaratunktól függnek. Ilyenek a dohányzás, a stressz, mozgásszegény életmód, a koleszterinszint, a fokozott sófogyasztás, illetve a cukorbetegség.

A magas vérnyomás növeli a szívinfarktus és a szélütés kockázatát, éppúgy, mint az aneurizmáét vagy a veseelégtelenségét. A vérnyomás természetes módszerekkel is csökkenthető, ezek közül elsődleges a testtömeg csökkentése. Nagyon határozott összefüggés van ugyanis a túlsúly és a magas vérnyomás között, és bizonyított tény, hogy már 5 kiló fogyás is csökkenti a magas értékeket. További tippek:

Intenzív mozgás

A magas vérnyomással élőknek már a rendszeresen végzett jó tempós séta is képes lejjebb vinni az értékeit. A rendszeres testmozgás hatására a szív hatékonyabban képes felhasználni az oxigént, így nem szükséges olyan erősen dolgoznia, hogy pumpálhassa a vért. Legalább 30 perces mozgás javasolt a hét legtöbb napján, olyan intenzitással, hogy megizzadjunk.

Mélyebb légzés

A lassabb, mélyebb lélegzés és a meditatív gyakorlatok, mint a jóga, a csikung vagy a tai-csi, csökkentik a stresszhormonok szintjét, amelyek máskülönben serkentik a vese enzimjét, a renint, amely vérnyomás-növekedést eredményez. Reggel és este is érdemes 5 percet szánni a mély, hasi légzésre, így a bennünk lévő feszültségek is könnyebben távoznak.

Káliumban gazdag ételek

Bizonyos káliumban gazdag ételek fogyasztásának növelése sok szakértő szerint része kell legyen a vérnyomáscsökkentő programnak. Ráadásul a kálium a vízháztartásra, a sav-lúg egyensúlyra, az izom- és idegsejtek működésére, a szív, a vese és mellékvese működésére is jól hat. Gazdag káliumforrások a narancslé, burgonya, édesburgonya, banán, bab, paradicsom, borsó és a szárított gyümölcsök.

Csökkentett sófogyasztás

Van néhány olyan csoport – főleg az idősebbek és azok között, akiknek a családjában már jelen volt a magas vérnyomás – amelyek nagyobb valószínűséggel érzékenyen reagálnak a sófogyasztásra. Mivel nem lehet pontosan megmondani, kik tartoznak ebbe a csoportba, mindenkinek csökkenteni kellene a só bevitelét. Maximum 1500 milligrammot lenne szabad naponta fogyasztani, ami nem túl sok, tekintve, hogy fél teáskanálnyi kb. 1200 mg. Ebbe ráadásul nem csak az utánsózás számít bele, de az eleve magas sótartalmú készételek, felvágottak, chipsek is. Ideális esetben az otthoni főzés során érdemes fűszernövényekkel és más jellegzetes ízekkel helyettesíteni a sót.

Keserűcsoki az erekért

Az étcsokoládé olyan flavonoidokat tartalmaz, amelyek rugalmasabbá teszik a véredényeket. Egy tanulmány szerint a rendszeresen étcsokoládét fogyasztóknak csökkent a vérnyomásuk. A mennyiség azonban meghatározott: mindössze napi 1-2 kocka a legalább 70% kakaótartalmú édességből.

Óvatosan a koffeinnel

Valójában még most is viták folynak arról, befolyásolja-e a koffein a vérnyomást. Egyesek szerint nem, míg mások úgy vélik, hogy a koffein azáltal növelheti a vérnyomást, hogy kitágítja a véredényeket és megsokszorozza a stressz hatását. Amikor ugyanis stresszhelyzetben vagyunk, a szív több vért kezd pumpálni, ami megemeli a vérnyomást, ezt a hatást a kávé, a fekete tea, a kóla és az energiaitalok csak tovább fokozzák.

Segít a hibiszkusz

Egy vizsgálatban megállapították, hogy azoknak, akik három csésze hibiszkuszteát ittak naponta, a szisztolés vérnyomás értéke 6 hét alatt 7 egységgel lejjebb ment. Azoknál, akik ugyanennyi ideig a placebó italt kortyolták, csupán 1 egységnyi csökkenést mértek. Nagy valószínűséggel a hibiszkuszban található növényi kemikáliák felelősek a hatásért – vélték a tudósok. Ráadásul hibiszkusz sok teakeverékben is megtalálható, ezért érdemes alaposan átböngészni az összetevők listáját.

Rövidebb munkaidő, hatékonyabb munka

Ha 41 óránál többet töltünk a munkahelyünkön hetente, 15 %-kal megnő az esélyünk a magas vérnyomásra. A nyilvánvaló okok között szerepel, hogy a túlórázás megnehezíti a mozgás és az egészséges étkezés beillesztését a napirendbe. Mivel azonban ezek elengedhetetlenek a teljes élethez, olyan gyakran kellene időt szánnunk rájuk, amilyen gyakran csak lehet. Hosszú távon megtérül az erre fordított idő és energia. Vagyis ha a munkaidőnkben koncentráltabban végezzük a feladatainkat, előbb végzünk, és még egy edzést is beiktathatunk.

Relaxálás zenével

Egy vizsgálatban arra kértek 28, gyógyszerekkel beállított vérnyomású felnőttet, hogy naponta 30 percig hallgasson lágy klasszikus, kelta vagy indiai zenét, miközben lassan lélegzik. Egy hét múlva a betegek szisztolés vérnyomásértéke 3,2 ponttal csökkent, egy hónap múlva pedig már 4,4 volt a csökkenés.

A horkolás megszüntetése

A hangos és ki-kihagyó horkolás az egyik fő jellegzetessége az úgynevezett alvási apnoénak. Mivel pedig az ezzel járó légzéskimaradáskor a vér oxigénszintje csökken, a széndioxidszint viszont emelkedik, ennek eredményeként emelkedik az adrenalinszint is, ami növeli a vérnyomást és a pulzust. Éppen ezért nem csoda, ha az apnoés páciensek mintegy fele magas vérnyomással is küzd. Az apnoét mindenképpen érdemes kezeltetni, hiszen a fizikai és szellemi fáradtságon kívül akár szívritmuszavart is okozhat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel